Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ma is helytálló vidám történetek a nyári színházban

A nagyváradi várban lévő nyári színházban Vadnai László-Rejtő Jenő-Vaszary Gábor Régi pesti kabaré című előadását tekinthette meg a közönség a Mandala Nyár ’13 elnevezésű rendezvénysorozat keretében.

Bár csak második nekirugaszkodásra sikerült „porondra” vinni a XX. század ’20-as, ’30-as éveinek pesti történeteit megidéző vidám műsort, mivel a szombat estére kitűzött előadást szó szerint elmosta az eső, szerencsére 24 órával később már kegyesebb volt az időjárás, így a publikum olyan népszerű művészeket – Nyertes Zsuzsát, Harsányi Gábort, Heller Tamást , Magyar Attilát, Beleznay Endrét – láthatott élőben játszani, akiket eddig talán csak a tévé képernyőjéről ismerhetett meg.

A nézőtér már félórával az előadás kezdete előtt megtelt, és a vidám jelenetek láncolatából jól összeállított, szórakoztató, helyzetkomikumokra épülő jelenetek fiatalt és időset egyaránt megkacagtattak. A színészek hozták a legjobb formájukat, improvizáltak is, és a néha belőlük is előtörő nevetést vagy felbukkanó mosolyt is gyakran díjazta tapssal a közönség. A közel háromórás műsor derekán Beleznay Endre rövid, humoros történetekkel szórakoztatta a nagyérdeműt, amolyan stand-up comedy-t  adott elő, a sztorikat pedig személyes élményeire alapozta, de a film és színház világából is merített, kommentálva pár eseményt. Vasárnap este a nagyérdemű olyan kabaréjeleneteket láthatott, mint például a Szenes ember, A szarvasbika vagy a Micsoda pályázó. A történetek még ma, egy századdal később is helytállók.

Legközelebb, azaz augusztus 18-án, vasárnap 21 órától a Svejk vagyok – Zenés sörözgetés egy derék katonával című kétrészes előadást láthatja a publikum, szintén a várbéli nyári színházban. A derék katonát Mikó István alakítja.

Sükösd T. Krisztina