Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Létrejött a Mini Pódium gyermekszínház

Augusztus 31.–szeptember 11 között színésztábort szervezett a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Házban az MM Pódium magánszínház, a Biharpüspöki Alapítvány és a Napraforgó Alkotótábor. Különböző életkorú és érdeklődésű gyermekek jelentkeztek, akik megismerkedtek a színművészet alapvető követelményeivel. Naponta rajzoltak, énekeltek, tornáztak és rengeteget játszottak. Egy közös feladat érdekében tanultak szövegmondást, helyezkedést a színpadon, minimális akrobatikát valamint mimikát és pantomimot. Barátságok kötődtek, hiszen hasonló érdeklődésű gyerekek jelentkeztek, a résztvevők jelesre vizsgáztak közösségépítésből, hiszen a nagyobbak végig segítették a kicsiket a siker érdekében. A táborzáró előadás jól sikerült, Tamási Áron A szegény ördög című mesejátékát mutatták a táborozók. Az MM Pódium művészei odaadóan segítették a művésztábor és az előadás zavartalan lebonyolítását.

letrejott (1)

Szeptember 13-án, az Arad Megyei Tanfelügyelőség segítségével szünidőzáró ünnepségre hívták meg a Mini Pódium előadását a pécskai magyar iskolába Arad megyébe. Nagy szeretettel fogadta a közönség a mesejátékot Pécskán, a szervezőktől minden segítséget megkaptunk az előadáshoz és az utaztatáshoz, ezért a meleg családias fogadtatásért külön köszönetet szeretnénk mondani az Arad Megyei Tanfelügyelőségnek.

 Herman Ferenc

letrejott (6)

letrejott