Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Lélekben az ének

Régi hagyományt elevenítettek fel múlt hétvégén a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, ahol többéves kihagyás után 2017. november 18-án ismét megszervezték a református gimnáziumok zsoltár- és népdaléneklő versenyét, „Lélekben az ének” címmel. A megmérettetésre Erdély és a Partium hét településéről – Marosvásárhely, Szatmár, Zilah, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Nagyenyed, Nagyvárad – érkeztek résztvevők.

lelekben 1

Az egybegyűlteket Szakács Zoltán iskolalelkész köszöntötte, majd a lelkészkórus karnagya, Szigeti Ferenc Ernő nyüvedi lelkipásztor tartott bevezető áhitatot. „Számomra az éneklés az imádsággal együtt az egyik legrégebbi módja annak, hogy az Istennel találkozzunk. Amit az énekben elmondunk, több mint egyszerű dallam, mert benne vannak az érzések, az indulatok, de belefér a hálaadásunk, a magasztalásunk, a bűnbánatunk, az újongásunk, épp úgy mint a csendes suttogásunk. Szóval ahogy a zsoltár mondja: énekeljetek új éneket az Úrnak!”.

A versenyzőket Zsiros Anikó a Lorántffy-gimnázium igazgatója köszöntötte, hangsúlyozva, hogy egyházi iskolaként nagyon fontosnak tartják a zsoltáréneklés hagyományának ápolását és ezért élesztették újra a versenyt, amelyet először 2004-ben szerveztek meg az iskolában. Bevezetőként Nagy Judit zenei szakértő mutatott rá, hogy a reformáció egyik nagy nyeresége a magyar nyelvű zsoltárfordítás, melyek a magyar nyelvújítás eszközeiül is szolgáltak.

A ráhangolódást követően kezdetét vette a verseny. Első körben egy-egy zsoltárt és dícséretet énekeltek el a középiskolás versenyzők, majd egy rövid szünetet követően mindenki népdalt is énekelt.

A mezőny a jelenlevő szakemberek véleménye szerint is rendkívül színvonalas volt. Egyes előadások szépségükkel meg is ríkatták a hallgatóság tagjait. A megmérettetést követően a Szilágyi Ágnes zenetanárnőből, a verseny létrehozójából, Lukács Annamáriából, a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola zenetanárából, valamint Szigeti Ferenc Ernőből a lelkészkórus karnagyából álló szakmai zsűri a következő eredményt hirdette ki.

Zsoltár kategóriában:  I. díjat nyert  Usier Tamara (Székelyudvarhely) és   Kónya Virág (Nagyenyed) II. Díjat nyert  Pál Eszter (Kézdivásárhely) és  Lőrincz Johanna (Nagyvárad) III. Díjat nyert Tódor Noémi (Szatmár). Dícséretben részesült: Bakos Gellért (Székelyudvarhely), Kis-Juhász Kriszta (Zilah) és Opra Anita (Kézdivásárhely).

Népdal kategóriában: I. díjat nyert Opra Anita (Kézdivásárhely) és Pál Eszter (Kézdivásárhely), II. díj Kónya Virág (Nagyenyed), III. díj Bakos Gellért (Székelyudvarhely) és Usier Tamara (Székelyudvarhely). Dícséretben részesült Biró Helga (Marosvásárhely) és Szilágyi Botond (Zilah). A zsűri különdíját Pál Eszternek ítélték oda.

Sz. G. T.