Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Lakossági fórum a Szent László-szoborért

Párbeszédre hívja Nagyvárad magyar és román lakosságát, a város elöljáróságát, és az RMDSZ-t az a civil csoportosulás, mely egy új Szent László-szobor főtéri elhelyezéséért indított aláírásgyűjtési akciót. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közbenjárásával egy lakossági fórumot hívnak össze jövő hét csütörtökre a városháza dísztermében. Minderről Sztuflák Gyula Ede, a csoport civil kezdeményezője és Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit egy csütörtöki sajtótájékoztató keretében.

honlapra lakossagi

Sztuflák hangsúlyozta: ugyan civil kezdeményezésről van szó, örömmel veszik az ügy mellé állt két szervezet, az EMNT és az EMNP segítségét mind az aláírásgyűjtésben, mind a lakossági fórum megszervezésében. A múlt hétfőn indított aláírásgyűjtés jelenlegi állásával kapcsolatban megtudhattuk: még nem összesítették a számokat, de több mint ezren látták el kézjegyükkel az íveket, ugyanakkor online is szépen gyűlnek a külföldön élő nagyváradiak aláírásai.  Az önkormányzat elutasító magatartásával kapcsolatosan Sztuflák elmondta: egyelőre nem válaszoltak hivatalosan arra az egyházi beadványra, mely kezdeményezte a Szent László királyt ábrázoló barokk kőszobor elhelyezését a főtéren. Mircea Mălan alpolgármester ugyanakkor tud a civilek kezdeményezéséről is: egy televíziós beszélgetés alkalmával azt nyilatkozta, hogy a városban már van két Szent László-szobor, ezért nem tartja szükségesnek egy harmadik felállítását. Az is kiderült, hogy Mălan tárgyalt erről az RMDSZ-szel is. Egyedül a nagyméretű bronzszobor visszahelyezését tartja elképzelhetőnek, de erre nincs megfelelő helyszín, és a katolikus egyház sem támogatná az ötletet. A civilek a lakossági fórumra meghívják az alpolgármestert is, hogy megkérdezzék: miért olyan nagy kérés a 25 százalékos nagyváradi magyarság óhajának eleget tenni, és emléket állítani a városalapító Szent Lászlónak a város felújított főterén, figyelembe véve azt, hogy a főtéren három (egyes információk szerint négy) román vonatkozású szobrot is elhelyeznek.

Sztuflák azt is elmondta, hogy az RMDSZ-től egyelőre semmilyen konkrét támogatást nem kaptak, de reménykednek abban, hogy a másik magyar érdekvédelmi szervezet is melléjük áll, illetve részt vesz a lakossági fórumon.

Csomortányi kiegészítésképpen elmondta: az önkormányzat negatívan viszonyul a kezdeményezéshez, ezt jelzi, hogy csak a rogériuszi Magnólia-téren is nehezen engedélyezte a köztéri aláírásgyűjtést, a Fő utcán, illetve a Körös áruház előtt nem. Felhívta a figyelmet: az alpolgármester saját magának mond ellent, amikor először azt nyilatkozza, hogy nem lehet változtatni a főtér-felújítási terveken, máskor pedig azt, hogy az eredeti tervekben nem szereplő, a munkálatok során talált százéves kút miatt viszont igen. Azzal kapcsolatban, hogy a városban már van két Szent László-szobor, a néppárt Bihar megyei elnöke kifejtette: ezek nem közterületen vannak felállítva, az alpolgármesternek pedig semmi joga ahhoz, hogy leltárt készítsen az egyházi tulajdonban lévő alkotásokról.

Végezetül Csomortányi azt hangsúlyozta: meglehet, hogy az aláírásokkal és a lakossági fórummal nem sikerül meggyőzni a helyi tanácsosokat a közpénzből elkészülő Szent László-szobor szükségességéről, ennek ellenére jó, ha tudják, hogy a nagyváradi magyar lakosság egységesen kiáll, nem hátrál meg és küzdeni fog a szobor felállításáért. (közlemény)