Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kultúráról és civil értékekről

A Magyar Kultúra Ünnepének idei, immár 15. sorozata szerda délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében folytatódott A nemzeti kultúra szolgálatában elnevezésű rendezvénnyel, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) társszervezésében, mintegy ötven főnyi érdeklődő előtt.

Az estébe nyúló program során Pomogáts Béla irodalomtörténész tartott előadást Ady Endre és a Nagy Háború címmel, Meleg Vilmos színművész közreműködésével. Fleisz János BINCISZ-elnök a szövetség elmúlt tizenöt évéről beszélt, ugyanakkor irodalmi műsorukkal felléptek a Szent László Római Katolikus Gimnázium diákjai, végezetül pedig értékes zenei momentumokkal szolgáltak a berettyóújfalui zeneiskola rézfúvósai.

A Szent László Líceum diákjai

A Szent László Líceum diákjai

Meleg Vilmos az 1989-ben megteremtett Magyar Kultúra Napjának alapkövét jelentő Himnusszal, Kölcsey soraival indította az eseményt, majd köszöntőbeszédek sora következett. A házigazda Zalder Éva igazgatónő felszólalását követően Porkoláb Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke üdvözölte a Nagyvárad és Berettyóújfalu által 2001-ben közösen elindított kulturális rendezvénysorozat kitartását és elmúlt szorgalmas 15 esztendejét, hozzátéve, sajnos a mai politikai beszédek „érdeket”, de szerencsére a kulturális párbeszédek „értéket” képviselnek.

Pomogáts Béla irodalomtörténész tartott ezután előadást arról, hogy Ady miként élte meg emberi fájdalmaiban és költői vívódásaiban az első világháború szörnyűségeit, a vészjósló előérzetektől a magyar honra a trianoni döntés nyomán lesújtó tehetetlen csalódottságáig, ezt párhuzamosan Meleg Vilmos „illusztrálta” kiváló Ady-szavalataival. Pomogáts hozzátette még, az első nagy világégés tanulsággal kell szolgáljon minden magyar számára, mert sajnos a történelmünk során nyilvánvalóvá vált, hogy legnagyobb ellenségünk maga az ellenségeskedés, s bár a politikában ma is csak csalódni lehet, szerencsére a magyar kultúra és irodalom egy olyan szoros kapocs közöttünk, ami nyomán jobbá tehetjük nemzetünk jövőjét.

A líceum diákjainak Ringató című előadása következett, mely a szerelem szavait és hangjait szólaltatta meg nagy költőink verseivel, illetve népdalokban.

Fleisz János BINCISZ -történeti kitekintőjében felhívta a figyelmet a civil szövetségek szerepére, ami a ciklusonként cserélődő pártpolitikumon túlmutató összefogásban, konstans társadalmi-kulturális értékek megteremtésében rejlik.

Tóth Gábor