Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Közvetlen vonatjárat a tengerpartra

Június 9-e, péntek óta Nagyváradról közvetlen vonatjárattal lehet közlekedni a román tengerpartra. A Román Vasúttársaság (CFR) ekkortól indította be az úgynevezett Napfény Vonatjai járatokat amelyek az ország különböző nagyvárosainak összeköttetését biztosítják a Duna-deltával, illetve a tengerparti üdülővárosokkal. A Nagyváradról induló közvetlen járat száma IR 1932.

foltatjak 2

A járat 19.12 indul váradról és másnap 13.05-re él Mangaliába, a vonattal elérhető legtávolabbi üdülővárosba. A visszaúton az IR 1931-es vonat 16.15-kor indul Mangaliából és másnap 9.44-re ér Nagyváradra.

Azok, akik vállalkoznak egy bukaresti átszállásra már sokkal több lehetőség közül válogathatnak. Bukarestből napi 20 járat indul Konstanca irányába, 11 pedig továbbhalad Mangaliáig és közben megáll minden tengerparti településen. A reggel 7.30–10.30 közötti időszakban körülbelül félóránként indul vonat a fővárosból a tengerpartra, meg éjjel 2.55–7.30 óra között, valamint délután 13.30–17 óra között körülbelül óránként.

Egy útra szóló, teljes árú jegy a Nagyváradtól Konstancáig másodosztályon 128,7 lejbe kerül. A diákjegy ára 64,35 lej. A retúrjegy ára felnőtteknek 228,55 lej másodosztályon, illetve 334,75 lej első osztályon. Négyágyas hálókocsiban a retúrjegy ára 274,55 lej, míg hatágyasban 258,65.

A retúrjegy vásárlása által az utazók 10 százalékot spórolhatnak a jegyáron, míg online vásárlás esetén ehhez további 5 százlaékos kedvezmény társul. Abban az esetben, ha  valaki a jegyet utazás előtt több mint 21 nappal megvásárolja, 25%-os kedvezményben részesülhet. Létezik emellett 2–5 személyre szóló „minicsoportos” ajánlat is, amely online vásárlás esetén 30 százalos kedvezményt biztosít. A menetjegyek legkorábban az utazás előtt 30 nappal vásárolhatók meg.

Menetjegyek vásárolhatók online a cfrcalatori.ro weboldalon, a vasútállomásokon kihelyezett jegyautomatáknál, a jegypénztárnál, valamint a CFR jegyirodáiban.

Sz. G. T.