Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Korabeli Ady-illusztrációk

Az angol költő és grafikus, William Blake munkáit idéző grafikákból nyílt kiállítás a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. A Baja Benedek által készített Ady-vers illusztrációkból álló, rendhagyó tárlat immár két hete látogatható, hivatalos megnyitója azonban nem volt. Imre Zoltán múzeumigazgató mindössze a múlt héten zajlott HolnapFeszt keretében tartott egy interaktív tárlatvezetést az érdeklődőknek. Mint elmondta, a kiállított illusztrációkat Babitsék megbízásából készítette Baja Benedek, Ady Vér és arany című kötetének tizenkét verséhez, mivel viszontagságos fiatalkora miatt a nyugatos szerkesztők benne látták azt a személyt, aki teljesen át tudja érezni Ady Endre költészetét. A fiatal grafikus-titán meg is felelt az elvárásoknak erőteljesen expresszív, mitikus világot teremtve képein, melyekről meggyötört emberarcok, megváltó fényben ragyogó múzsák, kísértetek, csontvázak és lidérces álmokba illő démonalakok bámultak vissza a a nézőkre. Kőrajzait a kettősség jellemzi: túlnyomóan sötétek, sugárzik róluk a szenvedés, de Ady verseihez hasonlóan mégis megjelenik bennük a fény – hangsúlyozta a múzeumigazgató.

korabeli 1

Mint hozzátette, Baja Benedek érdekes személyiség volt. Temesváron született 1893. március 20-án. A budapesti főiskolán tanult grafikát 1913-tól, amikor Ady már széleskörben ismert személyiség volt. Épp hogy megkezdte felsőfokú tanulmányait, mikor kitört az első világháború és elvitték katonának, holott a legtöbb művészhez hasonlóan ő is ellenezte a háborút. A húború utolsó éveit orosz hadifogolyként a szibériai Irkutszkban töltötte. Mint Imre Zoltán megjegyezte „nem hagyta el magát, mint sok magyar katona, akit sebesülten odavittek és meghalt – ő a szerencsések közé tartozott és megpróbált szakmáján belül tevékenykedni szibériában is”. Az irkutszki színházban tervező grafikusként dolgozott és keresettel tudta fenntartani magát száműzetése idején. Mindvégig tervezte azonban a szökést. Ez végül sikerült is neki: gyalog, Kínán és Indián keresztül, hosszú, fáradságos úton jutott vissza Magyarországra és Budapesten telepedett le. A háború borzalmainak hatása jelenik meg munkáiban. A legfontosabb színházaknak dolgozott grafikusként, díszlettervezőként és rengeteg kiállítása volt Magyarországon és külföldön is. 1953-ban hunyt el.

korabeli 2

 

korabeli 3

Baja Vér és arany című kötethez készített 12 illusztrációjának mindegyikét az Ady Endre Emlékmúzeumban őrzik. Ezek közül azonban csak hatot állítottak ki a jelenlegi tárlat keretében, eredetiben, mellékelve a hozzájuk tartozó verseket. A tárlatot eredetileg szeptember 29-ig szerették volna fenntartani, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban valószínűleg még egy héttel megtoldják a látogathatósági periódust – tudtuk meg Imre Zoltán igazgatótól. A múzeum kedden, csütörtökön és szombaton reggel 10-től 15 óráig, szerdán, pénteken és vasárnap pedig reggel 10-től 14 óráoig, illetve délután 16-tól 18 óráig tart nyitva.

Sz. G. T.