Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kizöldült a nagyposta

A múlt hét folyamán élénkzöld védőhálóval vonták be a nagyváradi 1-es számú postahivatal Úri (ma Roman Ciorogariu) utca felöli oldalát, az elmúlt napokban pedig a premontrei templom felőli utcafrontot fedték be, az Iványi Ödön (ma George Bariţiu) utca sarkán. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy a több mint száz éves épületet évtizedek óta nem újították fel, és eközben a posta olyannyira degradálódott, hogy a falairól egyre sűrűbben potyogó vakolatdarabok már életveszélyt jelentettek a járókelők számára, az intézmény azonban egyelőre nem rendelkezik a felújításhoz szükséges anyagi forrásokkal.

kizoldult 2

A postahivatal azért kényszerült erre a köztes, és Nagyváradon egyre gyakrabban alkalmazott megoldásra, mert az elmúlt héten figyelmeztetést kapott a helyi rendőrségtől. A hatóságok nem büntették meg az intézményt, hanem csak javasolták, hogy védőhálók révén szüntessék meg a közvetlen életveszélyt, s a hivatal vezetősége készségesen eleget is tett ennek. Mi több, Liliana Mureşan, az 1-es számú posta igazgatónője azt nyilatkozta a román sajtónak, hogy a helyzetről értesítette a bukaresti központot, ahonnan válaszként felszólították, hogy kérjen árajánlatokat az épület felújítására.

Tudván, hogy a román posta milyen súlyos anyagi gondokkal küzd, s milyen hosszú ideje áll átszervezés alatt, nehéz megjósolni, hogy a központ mikor fog pénzt juttatni az országban levő számtalan lerobbant postahivatal közül épp a nagyváradi felújítására. Az azonban tény, hogy a „behálózás” csupán az életveszély problémáját háríthatja el, esztétikai szempontból viszont az épület többtucatnyi „társához” hasonlóan továbbra is ugyanúgy éktelenkedik Nagyvárad szecessziós belvárosában, mint ezidáig.

Sz. G. T.