Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kit képvisel Tőkés?

Az RMDSZ vezetését, úgy tűnik, jelentős mértékben frusztrálja, hogy Tőkés László minden jel szerint folytathatja tevékenységét az Európai Parlamentben annak nyomán, hogy a Fidesz–KDNP múlt héten úgy döntött: EP-listája előkelő helyén, a biztos befutónak számító harmadik pozícióban indítja az erdélyi magyar politikust. Ez szűrhető le abból, ahogy Kelemen Hunor szövetségi elnök kommentálta a hírt. Kelemen szerint ugyanis Tőkés csak önmagát képviseli majd az európai törvényhozásban, az erdélyi magyarság képviseletét viszont az RMDSZ látja majd el.
Ez a kijelentés úgy is magyarázható, hogy az RMDSZ vezetői elhitték: ha a Tőkéshez közel álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem volt képes megtörni a szövetség hegemóniáját, akkor a magyar kormánypártok immár rákényszerülnek arra, hogy kizárólag az RMDSZ-t tekintsék partnernek Erdélyben, Tőkést pedig „ejteni” fogják.
Ehhez képest a kormánypárti EP-lista harmadik helye azt jelzi, hogy ugyanúgy partnernek tekintik Tőkést is, és ezzel is elő kívánják segíteni, hogy folytathassa eddigi tevékenységét az EP-ben.
Az RMDSZ elnökének retorikája azt jelzi, a szövetség most úgy próbálja lejáratni Tőkést, hogy megkísérli elhitetni az erdélyiekkel: azzal, hogy a budapesti kormánypárt listáján indul, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke „kivonult” az erdélyi közéletből, és immár nem az erdélyi magyarok képviselője.
Holott Tőkés Fidesz–KDNP-listán való indulása nehezen értelmezhető úgy, hogy ezáltal hátat kívánna fordítani az erdélyieknek, és a továbbiakban kizárólag Magyarországot akarná az EP-ben képviselni. Már csak azért sem, mert nem önszántából döntött így. Az EMNP koalíciós listát javasolt az RMDSZ-nek, amely azonban csakis a saját, kizárólag RMDSZ-tagokat felvonultató listájára lett volna hajlandó Tőkést fölvenni. Ez azonban az EMNP részéről önfeladást jelentett volna. Öt évvel ezelőtt az EMNP még nem létezett, Tőkés pedig RMDSZ-tag volt, így nem jelentett különösebb problémát Tőkés Lászlót húzónévként elindítani az RMDSZ összefogás-listáján. Mára azonban Tőkés már rég kilépett a szövetségből, a Néppárt pedig azáltal, hogy belement volna Tőkés RMDSZ-listán való indításába, elismerte volna, hogy kizárólag a szövetség jogosult az erdélyi magyar közösség képviseletére, ami ellentmondott volna a párt erdélyi magyar pluralizmusról vallott elveinek.
Így végül azt a megoldást választották, hogy a párt ugyan bevállalja annak ódiumát, hogy nem indul az EP-választáson, ezáltal teljes mértékben átengedve versenytársának a pályát, amit a polgárok akár megfutamodásként is értékelhetnek, ugyanakkor jelöltje, Tőkés László biztos mandátumhoz jut a Fidesz listáján, tehát a párt politikájának – még ha közvetetten is – bizonyosan lesz képviselője az uniós parlamentben.
Az nehezen elképzelhető, hogy Tőkés a Fidesz–KDNP listáján mandátumot szerezve kizárólag magyarországi ügyekkel foglalkozna, már csak azért is, mert a Fidesz konkrétan jelezte: nem csupán magyarországi, hanem „nemzeti listának” tekinti listáját, amelyen Tőkés mellett egy délvidéki és egy kárpátaljai jelölt is helyet kap majd. Ha az RMDSZ-elnök logikáját alkalmazzuk, akkor ők sem képviselik szűkebb hazájuk érdekeit az EP-ben, ez azonban ellentmondana a Fidesz által meghirdetett elvnek.
Kelemen nyilatkozata azt mutatja, hogy a szövetség egyáltalán nem örül ennek a fejleménynek, hiszen amenynyiben Tőkés folytathatja EP-képviselői tevékenységét, továbbra is sokat szerepel majd a médiában, az általa szervezett konferenciák és egyéb rendezvények révén pedig továbbra is nyilvánosságot kaphatnak az RMDSZ hivatalos kurzusától eltérő álláspontok.
Az, hogy a szövetség továbbra is támadja őt, épp annak az elismeréseként is értelmezhető, hogy nagyon jól tudják: egyáltalán nem fordít hátat az erdélyieknek, ezért a továbbiakban is legyőzendő ellenfélnek tekintik.
Mensura Transylvanica