Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kirándulás Budapestre

A hétvégén az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének támogatásával a szalacsiak, az ottományiak és az albisiak kirándulást szerveztek Budapestre, ahol a Terror Háza mellett a Hősök terét, a Lánchidat, a Budai Várat, illetve a magyar főváros egyéb nevezetességeit is megtekinthették. A mintegy 50 főből álló csoport autóbusszal járta be Budapestet, hasonlatosan a tavalyi és a tavalyelőtti kirándulásokhoz, amikor szintén az említett nevezetességek voltak a célpontok.

kirandulas Budapestre

A nevezetes Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású köztere a XIV. kerületben, amely szűkebb értelemben a Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a Világörökség részét képezi. Szintén az Andrássy úton van a Terror Háza is, amely a 20. századi diktatúrák áldozatainak emlékére létrehozott múzeum. A Terror Háza épületét a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2000 decemberében vásárolta meg, hogy olyan múzeumot hozzon létre, amely a magyar történelem múlt századbeli diktatúráinak véres korszakait mutatja be. Az épületet Sándor János építész és Ferenczfy-Kovács Attila belsőépítész tervei alapján alakították ki.

Az érmelléki szervezők – Rencsik Ferenc, Vadai János, Barta Erzsébet – beszámolójából az is kiderült, hogy szerencséjük volt látni a Red Bull Air Race rendezvényéből is egy keveset, amely a világ legnépszerűbb repülős versenye, és amelyet ezen a hét végén szerveztek meg Budapesten. Az ingyenes rendezvényen a repülős programok mellett extrém sportolók lélegzetelállító bemutatóit is láthatták az adrenalin kedvelők.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája