Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kicserélik a csúf nejlontetőt

Pár hónappal ezelőtt emelte a váradi önkormányzat azt a könnyűszerkezetű műanyagtetőt a Széles utcai piac fölé, amely nagyon sok kereskedőnek és még több vásárlónak nem nyerte el a tetszését. A szóban forgó tető ugyanis sötét, kékes-zöldes színű nejlonöntvényből készült, és a színe miatt a piaci asztalokon levő áruk minőségét képtelenség megállapítani. A paradicsom lilának, a túró kékeszöldnek látszik, az meg, hogy melyik élelmiszer mennyire friss, szinte lehetetlen eldönteni a furcsa „hangulatvilágításban”.

kicserelik 1

Jelenleg ez a furcsa kékeszöld tető borítja a Széles utcai piacot

Emiatt már több vita volt a piacon, sok kereskedő az önkormányzatnak is panaszt nyújtott be, jelezve, hogy ahhoz képest, milyen borsos bérleti díjat fizetnek a Széles utcai piacon, a körülmények nem igazán kereskedő- vagy vásárlóbarátok. Másfél hónappal ezelőtt a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) vezetősége még azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékukban lecserélni a csúnya nejlontetőt, ugyanis azért választottak ilyen színű födémet a piacra, hogy az védje a melegtől és a napfénytől az árusokat és a vásárlókat.

kicserelik 2

A váradi önkormányzat látványterve szerint így fog kinézni az új tetőszerkezet

Pár napja azonban – valószínűleg az egyre szaporodó panaszok eredményeként – a nagyváradi városi tanács úgy döntött, mégis lecserélik a kék műanyagtetőt a Széles utcai piacon. A tetőszerkezet lecserélését a városháza közleményében azzal indokolták, hogy a jelenlegi nem felel meg az esztétikai elvárásoknak. Az új tető egy nyitható-zárható ablakokkal ellátott, könnyűszerkezetű építmény lesz fémvázas tartószerkezettel és műanyag ablakokkal. A munkálatokra a licitációt a napokban írják ki. A tervek szerint ez a felújítás 384 552 lejbe kerül majd. A szerződés megkötése után a pályázatot megnyerő kivitelezőnek két hónapja lesz arra, hogy elvégezze a Széles utcai piac új befedését.

Sz. M.