Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kiállítás Egressy Béni életéről

A Partiumi Magyar Művelődési Céh február 25-én 18 órától kiállításmegnyitóra invitálja a nagyváradi közönséget a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti kiállítóterébe. Az Egressy Béni életét bemutató tárlatot Sziklavári Károly zenetörténész és Egressy-kutató nyitja meg.

Az Egressy-évforduló jegyében önálló rendezvénysorozat került lebonyolításra Miskolcon 2014 augusztusának utolsó hetében, az immár hagyományosnak számító Miskolci Kamarazenei Nyár keretében, melynek tartalmi centrumát Egressy életműve, s egyáltalán: a verbunkos-hagyomány képezte. A kiállítás ennek részeként Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban került elsőként a nyilvánosság elé tavaly augusztus végén. Példányai azóta már megjárták a Pesti Vigadót, a budapesti Régi Zeneakadémiát, Debrecent, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyet és most Nagyváradra érkezik.

kiallitas egressy_plakat

Az Egressy-vándorkiállítás nyomon követi a zeneszerző életútját a gyermekkortól haláláig, részletesen kitérve a zeneszerzői pálya különféle állomásaira, s ugyanúgy az életműben kulcsszerepet játszó műfajokra, továbbá Egressynek a jelentős pályatársaihoz – zeneszerzőkhöz, írókhoz, költőkhöz – fűződő személyes és/vagy szellemi kapcsolatára is.