Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kezdődik a Szent László Napok

Hamarosan kezdődik a Szent László Napok programsorozata a nagyváradi várban, ám tegnap Mihálka Melinda programigazgató és a két programszervező Tötös Zsuzsa és Pálfi Noémi elmondta, vasárnap, június 18-án indítják útjára a rendezvényeket Nagyvárad és és Biharkeresztes között ki kerékpártúrával. Az eseménysorozat június 26-án ér véget az 55 éves Omega együttes koncertjével. A Szent László Napok a hagyományokhoz híven városalapító királyunk, Szent László szobrának ünnepélyes koszorúzásával kezdődik majd hétfő délután. A fesztivál keretén belül lehetőség nyílik majd többek között művészeti kiállítások megtekintésére, sör és borkóstolókra, valamint könnyűzenei koncertekre. Az idei évben is igyekeztek a szervezők olyan programokat ajánlani az érdeklődőknek, amik a legkisebbektől a legidősebb generáció tagjaiig mindenki igényeit kielégítik.

Pálfi Noémi, Mihálka Melinda és Tötös Zsuzsa

Pálfi Noémi, Mihálka Melinda és Tötös Zsuzsa

A helyszínen, azaz a nagyváradi várban kinn lesz a Szent László Napok társszervezője, a Vura Vinotéka, ennek képviselői borkóstolóra invitálják pénteken, június 24-én 18.30 órától az érdeklődőket. Az említettek mellett gazdag programkínálattal várják majd az érdeklődőket a Szent László Napok során, a részletes programot mai lapszámunk 5. oldalán olvashatják.

Vincze-Nagy Anikó