Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kevesebben kértek gyógyüdülési jegyet

Bihar megyében Félixfürdő, Püspökfürdő (ma Május 1. fürdő) és a tenkei fürdő a legnépszerűbb a gyógyüdülési jegyeket igénylők között, hangzott el szerdán Laurenţiu Ţenţ (képünkön), a Bihar Megyei Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóhelyettesének beszámolójában. Megyénkben idén összesen 6695-en igényeltek és november 10-éig 4944-en kaptak gyógyüdülési jegyeket, mondta az igazgatóhelyettes, aki azt is hozzátette: ingyenesen 1048-an mehettek valamelyik üdülőbe.

kevesebben_tent_balrol (VAGNI)

Az ingyenes üdülési jegyekre a mozgássérültek, politikai vagy más okokból üldözöttek (1990/118-as törvény és 1999/105-ös kormányhatározat alapján) jogosultak, mellettük háborús veteránok és özvegyeik, illetve azok a fogyatékkal élők vagy munkabaleset, illetve munkahelyi okok miatt megbetegedett személyek kaphatnak, akiknek ezen jogát a 2006/448-as illetve a 2002/346-os törvényben megállapítják.

A romániai nyugdíjpénztár idén egyébként saját üdülőiben 59 641 helyet biztosított országszerte a nyugdíjasoknak, emellett évente kiegészítik még a helyek számát a rendelkezésükre álló összegekből. A nyugdíjpénztárnak 13 üdülője van, ezek közül egy a Bihar megyei Püspökfürdőn.

Laurenţiu Ţenţ azt is elmondta: az elmúlt évhez képest kevesebben igényeltek gyógyüdülési jegyeket.

(fried)