Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Készülnek a Holdas templom jubileumára

E hét folyamán többen és serényebben dolgoznak a nagyváradi Szent László tér délkeleti sarkának felújításán, annak érdekében, hogy a hétvégére már akadálymentessé és használhatóvá váljon a terület. Szombaton, szeptember 19-én ugyanis nagyszabású ünnepséget szerveznek a Mária elszenderedése ortodox katedrális –közismert nevén a Holdas-templom – alapkőletételének 230-ik évfordulója kapcsán.

keszulnek

A jubileumra nemcsak a templom előtti térrész lesz járható, hanem a belső udvart is felújították. Az épület ugyanakkor jelentős külső és belső renováláson esett át az utóbbi hónapokban, melynek keretében többek közt kicserélték az összes ólomüveg ablakot és a turisták számára látogathatóvá tették a toronyórát. A jubileum miatt ugyanakkor megsürgették a templomot övező mintegy kétezer négyzetméternyi járdarész lebetonozását is.

A Holdas-templom jubileumi rendezvénye egy átfogó ünnepségsorozat részét képezi majd, amellyel a nagyváradi ortodox püspökség történeti említésének 320-ik évfordulójáról emlékeznek meg. A sorozat keretében szeptember 19-én és 20-án több pasztorális-missziós rendezvénynek is otthont adnak majd Várad legjelentősebb ortodox templomai.

Sz. G. T.