Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kényszeresen szabályszegő vagyok

December 15-én, pénteken este a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban a Törzsasztal ez évi utolsó meghívottja Peer Krisztián költő, forgatókönyvíró, rendező és dramaturg volt, akinek hosszú hallgatás után idén jelent meg 42 című újabb kötete.

Peer Krisztián és Kőrössi P. József

Peer Krisztián és Kőrössi P. József

Peer Krisztián 1974. július 22-én született Dorogon, a Trefort Ágoston Gimnáziumban érettségizett, és 1992-1997 között az ELTE BTK magyar-filozófia-esztétika szakos hallgatója volt. Első verseskötete 1994-ben jelent meg Belső Robinson címmel, amelyet a Szőranya (1997), a Név (1998) és a Hoztam valakit magammal (2002) címűek követtek – utóbbi másfél évtizedig volt a legutolsó kötetének minősítve, hiszen 15 év hallgatás követte. Idén megjelent 42 című kötete szerelméhez, a 25 éves Zsófihoz szól, akivel öt és fél évig voltak egymás társai. A Déry Tibor- (2001) és Füst Milán- (2016) díjas Peer Krisztiánnal ez alkalommal is Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó ügyvezetője beszélgett.

Gazdag szókincs – természetből adódó egy költőnél -, a megfelelő helyeken kellőképpen szórakoztató előadásmód, és nem csupán a gondosan-gondtalanul megválogatott szavak, de az azokat kísérő gesztusok is lekötötték a hallgatóság figyelmét. Idézni kellene tőle, kiragadni mondatokat, amelyekkel a felvetett témákban megnyilatkozott, és szó szerint, egyre csak idézni ezeket.

Peer Krisztián a beszélgetés elején leszögezte, hogy kényszeresen szabályszegő embernek tartja magát, és ennek függvénye minden története, melyeknek ő maga is (fő)szereplője. Magáról mesélt tehát (és másokról), titkok nélkül, múltjáról és jelenéről, arról, hogy mennyire nehéz cipelni mindkettőt. Volt nagyon sikeres költő és volt nagyon sikertelen ember, aki uganakkor rövid időre szerelmet és biztonságot talált egy Zsófi nevű, nála 17 évvel fiatalabb, kreatív és öntudatos egyetemista lány személyében, aki víz volt a „félig kiszáradt fa számára” – ahogy Peer fogalmazott -, akivel jövőt tervezett, családot, és akit hirtelen, egy a semmiből hirtelen megjelenő betegség (agyhártyagyulladás) elvett tőle. A szülei hatodikos korában váltak el egymástól, ami egy problémákkal, alkoholizmussal és erőszakkal teli házasságnak és családi létnek vetett véget, amelyről önmérséklettel, békéltetett dühvel mesélt, csakúgy mint szerelme váratlan haláláról, ami egy másik, nélküle folytatódó jövőt tárt elé – egy jövőt, amelyben soha nem kaphat választ arra, hogy mi történt volna kettejükkel, hogyan folytatódott volna az életük, ha Zsófi még ma is élne.

Elárulja, hogy ornitológus szeretett volna lenni, vonzották a természettudományok, remek volt matekből, és remekül is tanult. Gimáziumban aztán versekkel akart meghódítani egy népszerű leányt, és innentől kezdve kizárólag versírással foglalatoskodott, mivel, mint mondja, mindig is képtelen és kicsit lusta volt egyszerre több mindennel foglalkozni. Irodalmi sikerei töretlenül íveltek, és hírneves költővé vált, miután Budapestre került. A pofonok aztán jöttek is sorjában. Hajléktalan ugyan nem volt (jóllehet a sajtóban mindenféle hírek felröppentek), de anyagi gondokkal folyamatosan küszködött, „égeti a zsebemet a pénz, egyszerűen képtelen vagyok beosztani” – vallja. Eltávolodott az irodalmi élettől, a költészettől, ódzkodott a teljes megállapodástól, és ahogy megfogalmazta az eltelt hosszú évek mérlegét: „az önsorsrontás eredménye csakis az elrontott sors lehet,” azonban fel lehet venni önmagunkkal szemben a kesztyűt, és szembenézni „az idő mészáros munkájával, amikor a tested már nem kényelmes, börtönné válik, elvesződik a kíváncsiság. Tulajdonképpen átverés az egész, hiszen a lelked nem egyszerre öregszik a testeddel. Nincs örök fiatalság, és amúgy is, az ember negyven évesen legyen negyven éves.” – nyilatkozik a „halálugrásairól,” amikor megpróbált a dolgok legaljára nézni. Depresszió és színházi munkák, amiket „meg kellett csinálni”, és a hallgatás időszakában a folyamatos jegyzetelgetés (elhagyott jegyzetfüzetek), a közös jövő tervezése, a kemény pókerezés, a pénzszerzés időszaka, a halál. A szerencsejáték jól ment (noha inkább a matematikára volt alapozva, mintsem szerencsére), manapság azonban ismét az irodalomban él, alkot, és ismét sikeres ember, aki azonban folyton visszatekint, és odafigyel arra, amit szerelme mond neki egy másik térből és időből.

Az este folyamán Peer Krisztián felolvasott a kötetéből, melyen Zsófi halála előtt és után dolgozott, és amelyet különös módon az olvasónak, mielőtt nekifoghatna a lapozásnak, szó szerint fel kell vágnia, egy francia kiadói szokás előtt fejet hajtva. Elhangzottak az Odüsszeusz visszafordul, a Humorforrás, a Későn megértett bohóckodás, az Odahull az árnyék és zárásképpen a Táncdal című versek.

Szamos Mariann