Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kemény Dénes Nagyváradon

Dr. Kemény Dénes nemcsak a magyar vízilabdasport legendás alakja, hanem globális szinten is azon kivételes szakvezetők egyike, akinek a csapata sorozatban három olimpia során is aranyérmet szerzett.

Kemeny Denes

Míg az egyszerű sportkedvelők számára egy olimpiai részvétel is elképzelhetetlen dicsőségnek tűnik, addig egy sportolónak az olimpiai helyezés jelenti a felemelő sikert. Egy érem minden sportolónak a valóra vált álom, az aranyérem pedig alighanem a siker legmagasabb csúcsa. Dr. Kemény Dénesnek háromszor is sikerült ezt a csúcsteljesítményt elérnie.
Mi lehet a páratlan sikerszéria hátterében? Milyen volt ez a 12 év az uszoda széléről, illetve az öltözőkből szemlélve? A dicsőséges pillanatoknak a televízió képernyőin mindannyian tanúi voltunk. De vajon milyen holtpontok voltak, amiken a csapatnak át kellett lendülnie? Hogyan lehetett lelket önteni a csapatba? Végül miképpen látja mindezeket dr. Kemény Dénes, aki mindig ott volt e sikerek mögött?
A Szent László Napok keretében a Partiumi Keresztény Egyetem Janus Pannonius Szakkollégiuma egy kivételes találkozóra invitálja a nagyváradiakat. A Nemzet élő legendái elnevezésű programsorozatuk első meghívottja a magyar vízilabdasport nagy alakja, dr. Kemény Dénes.
A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös székházának dísztermében, június 30-án, 16 órai kezdettel. Az eseményt moderálja Györbiró András egyetemi oktató, a Janus Pannonius Szakkollégium tudományos igazgatója.
Jöjjenek el és ismerkedjenek meg testközelből egy kivételes sportemberrel. Hallgassuk meg együtt az élsport egyik legnagyobb személyiségének legjobb történeteit.