Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kell erdélyi magyar képviselet

Pénteken délután tartották meg a Bihar megyei RMDSZ küldöttgyűlését, immár utoljára az Ady Endre Kulturális Központban. A küldöttgyűlés a Hűség- és a Kezdet-díjak átadásával zárult.
A küldöttgyűlés során elfogadták a megyei elnök, a választmány állandó bizottságának, a szabályzat-felügyelő, az etikai és fegyelmi és az ellenőrző bizottságok beszámolóját, illetve szó esett az európai parlamenti választások előkészítéséről is.
Kiss Sándor megyei elnök beszámolójában kitért többek között arra, hogy a dolgok jelen állása azt mutatja, hogy a megye legerősebb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az RMDSZ-szel közösen akarja kitölteni a következő két évet és az azt követő mandátumot, a későbbiekben pedig beszélt a nagyváradi hőerőműre kirótt 33 millió eurós pénzbírságról is. Biró Rozália választmányi elnök beszámolója mellett a kialakult kormányzati szerepvállalásról is szólt. Mint mondta, a szövetség szavahihetősége, a szakemberek tudása és a politikai szükség hozta ezt a helyzetet, majd Böjte Csaba egy gondolatát idézve hozzátette: az, hogy nem tudni, mi lesz holnap, nem mentesít az alól a felelősség alól, hogy ma megtegyék, amit kell. Cseke Attila parlamenti képviselő kitért arra is, hogy nemcsak a látható eredményeket kell becsülni, néha valaminek a megakadályozása is eredménynek számít, például jelenleg a régióátszervezés, ami az esetleges Kolozsvárhoz való csatolással több évtizedre megnehezítette volna a helyzetet. Az ötpárti egyezség Bihar megyéből indult az RMDSZ kezdeményezésére, emlékeztetett a képviselő, aki azt is hozzátette, hogy egy másik kezdeményezés is sikeres lehet, és két-három éven belül elkészülhet az autópálya Bihar megyei szakasza is.
Jelenleg ott tartunk, hogy mindhárom magyar osztályt, amelyeket a váradi polgármester szerint meg kellett volna szüntetni, el tudják indítani, van elegendő jelentkező ezekbe, jelentette be Szabó Ödön képviselő, megyei ügyvezető elnök, aki szót ejtett a múzeum elköltöztetésének megakadályozásáról is. A következő cél az EP-választáson való sikeres szereplés, hiszen az EU-ban igenis kell az erdélyi magyar képviselet, mondta Szabó Ödön, aki sok sikert kívánt Tőkés Lászlónak mind szakmai, mind családi téren. A képviselő ugyanakkor azt is hozzátette: az, hogy nem lesz versenytársuk az EP-választáson, nem jelenti azt, hogy nem lennének ellendrukkereik is. Az Ady-központ és a Léda-ház cseréje kapcsán érkezett bírálatokról szólva megjegyezte: az épület kis híján a szociáldemokrata párt székháza lett, és a cserével a magyar közösség nyert. Aki nem akarta ezt megérteni, az nem tud a gyűlöletén uralkodni, gyűlölettel pedig nem lehet közösséget építeni – tette hozzá.
A küldöttgyűlés ünnepélyes díjátadással zárult. A laudációk felolvasása után Pápa Gyula (Bors), Salka Éva (Élesd) és Cservák miklós (Nagyvárad) a Hűség-díjat vehette át, Gellért Gyula (Bihardiószeg) pedig a Kezdet-díjat kapta meg.
Fried Noémi Lujza

Gellért Gyula vehette át a Kezdet-díjat

Gellért Gyula vehette át a Kezdet-díjat