Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Keleti hangulat az öregdiák-találkozón

Tóth István fotóművész, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub és az Euro Foto Art Egyesület alapító elnöke volt a meghívott vendége a premontrei öregdiákok csütörtöki találkozójának. A nemzetközi szinten elismert művész felelevenítette a fényképészettel való találkozását, első próbálkozásait.

Mint elmondta, már gyerekkorától kezdve vonzódott a fényképezéshez és autodidakta módon fejlesztette technikáját. Később nyomdászként kezdett komolyan foglalkozni ezzel a művészeti ággal, s igyekezett minél többet eltanulni a Váradon dolgozó öt-hat profi fényképésztől. Első önálló kiállítását a ’70-es évek elején nyitotta a kultúrházban, másodikat pedig már a váradi Nyomda-klubban.

keleti (1)

Pásztai Ottó és Tóth István

1976-ban megalapította a nagyváradi fotográfusok Tavirózsa klubját, amelyet immár harmincnyolc éve vezet. 2008-ban alapította meg az Euro Foto Art Egyesületet, amelynek több mint harminc külföldi tagja van. A két szervezet partnerségben működik, sokkal több pályázati lehetőséget biztosítva a helyi fotósvilágnak. Az egyesület által működtetett Euro Foto Art Galéria, Románia egyetlen állandó fotóművészeti galériája, amely létrejötte óta megdöbbentően sok, mintegy félezer kiállításnak adott már otthont, ezeket ingyenesen tekinthette meg a váradi publikum.

Tóth István mindig is ingyen dolgozott a két kulturális szervezet és a váradi fotóművészet javára, mint hangsúlyozta, nagy elégtételt jelent számára a közönség elismerése, valamint az, hogy munkája révén bejárhatta a világot.

Az öregdiák-találkozó keretében számos látványos képet mutatott meg az egyik Dél-Koreába tett útjáról, melyeken az ottani népszokások, pagodák és tájak mellett a modern városrészeket is megörökítette, valamint a városlakók és elsősorban a fiatalok utcai életét, akiknek öltözködési stílusában az ősi hagyományok és a nyugati divat keveredik.

Az érdekfeszítő előadást Thurzó Sándor József brácsaművész gazdagította zenei momentumokkal, a témához illően két koreai zeneszerző, Yiruma és Nara műveit játszva. A találkozó keretében Tóth Ágnes olvasott fel ízelítőt a Százéves kalendáriumból, emellett pedig Krúdy Gyula és Tóth Árpád ide vontkozó gondolatait is tolmácsolta, Nikolits Anna pedig Mécs László Hiszek a vérszerződésben című versét szavalta el.

Sz. G. T.