Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kékszakállú felolvasó-színház

A szeptemberi magyar dráma napjára a nagyváradi Kiss Stúdió Színház egész hónapban előadásokkal készül. Ennek keretében került bemutatásra múlt csütörtökön, a Stúdió alagsori termében, a 130 éve született Balázs Béla (1884–1949) A kékszakállú herceg vára c. műve, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos felolvasó-színházi estjén, nagyjából 30 színházkedvelő előtt, ami a kis helyiségben majdhogynem teltháznak számított.

Legyen az művelődéstörténet, irodalomtörténet, irodalmi pletyka, korrajz, a mű mélylélektani aspektusa, Molnár Judit tanárnő, közíró szinte mindenre kiterjedő, izgalmas bevezetőt tartott, kiemelve Balázs Béla a magyar avantgárdban betöltött mindenirányú szerepét, egyúttal orrolva is a váradiakra, amiért hajlamosak a Holnaposok kultuszában méltatlanul beárnyékolt Balázst elfelejteni. Nos, a Kiss Stúdió Színház, most hagyományaihoz híven ismét kiköszörült egy ilyen csorbát.

Kekszakallu

„Szegény, sötét, hideg várad” – egy váradi fülének különösen kényes ez a mondat, igaz, hogy itt Kékszakállú kastélyára vonatkozik és Judit szájából hangzik el

Balázs Béla misztikus alkotásában egy francia középkori legendához nyúl vissza, de az író szándéka nem a gyilkos nőfaló Kékszakáll rémségeit bemutatni, hanem mélylélektani eszközökkel vezetni olvasóját, jelen esetben hallgatóságát, a férfi-nő kapcsolat bonyolult mélységeibe, ajtóról ajtóra oda, ahol végül olyannyira elmosódnak a határok, hogy már nem tudjuk hol végződik egyikünk és hol kezdődik másikunk. Az igazi történet tehát csak ott indul, ahol a hetedik ajtó is bezárul, ahol a mese véget ér. „Mindig foglalkoztatott, hogy mi lesz a mesében az «addig éltek míg meg nem haltak» után?” – fogalmazta meg bevezetőjében ezzel kapcsolatban Molnár Judit.

A két előadó színész választása, hogy puszta hangjátékban jelenítse meg a cselekményt (Kiss Törék Ildikó nemcsak Judit, de egyszersmind narrátor is volt) nem kis vállalkozás. A kiegészítő színházi látványelemek teljes hiánya viszont különös módon segített, hogy a felolvasó-színház szinte rádiójátékszerűen éljen a fokozott közönségre hatás lehetőségével. A lírai, drámai momentumokat Bartók zenei részleteivel festették alá. Látványelemként egyedül a fény intenzitásváltozása volt az, ami érzékeltette a mű ívét, ragyogóan megvilágítva az 5. ajtó „jeleneténél” elhelyezkedő aranymetszéspontot is.

Tóth Gábor