Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kávé a temetőben

Október van, pár hét és jön a halottak napja. Ezt megelőzően sokan már két-három héttel  kimennek a temetőkbe s rendbe teszik, rendbe tétetik szeretteik sírját. Furcsák ezek az őszbe belealvó, avarral borított városi temetők…

A temetkezési helyek szent helyek, ezt jól tudom, minden kultúrában, minden népnél. Ázsiakutató barátom mesélte, hogy a messzi sztyeppéken, ott, ahonnan talán mi is elindultunk régen, ma is szokás, hogy ha temetkezési helyek mellett mennek el, a férfiak megállnak és leülnek kis időre a sírok mellé, le a földre, ezzel adva meg a tiszteletet az ősöknek. Van ebben valami, hogy harcba, bajba, örömbe, egyszóval az életben, le kell néha ülni kicsit szent szeretteink sírja mellé, és kérni őket vigyázzanak ránk onnan az isteni színelátásból, Sohatöbbe tartományából… A váradi temető valódi Hallottak Városa, a hatalmas sírkertbe városnyi sírhely…keresztek erdeje… Családi sírhelyünktől nem messze egy egyszerű, fekete márvány sir található, kétszemélyes sir, benne egy B. Péter nevű elhunyt, élt 76 évet és a másik sírhely üres. Még üres. B. Péterné, ez az elegáns, sovány, magyar úriasszony ugyanis még él s többször láttam már ott… állt , nézett valahova a Sohatöbbébe, nézte az üres sírhelyet és nézte a férje keresztfáját…B. Péternénél azonban többször láttam, hogy két kávéscsésze van , sőt volt, hogy elmenve a sírhelyük mellett, határozottan kávéillatot éreztem. Nem értettem ezt, mignem nemrég tetten értem ezt az eleven gyászt a Holtak Városában. A madárarcú néni ( lehet nem látta, hogy figyelem, de lehet látta , de nem érdekelte? ) elhelyezte a virágot a siron, majd kivett a szatyrából egy kis termoszt és két csészét. Mindkét csészét megtöltötte kávéval, majd rágyújtott. Ráncos, kedves madárarcán könnyek folytak le, ahogy itta a kávét, szivta a cigijét , ott a sir mellett, miközben a fekete márványkereszten ott gőzölgött a másik csésze kávé. Láttam, valahova nagyon messze néz, valahova nagyon messze lát, amit talán nem is volna szabad emberi szemek látnia… Mozdulatlan néztem. Elszívta a cigijét, megtörölte a szemét, majd rámosolygott a fekete keresztre és a sírra loccsintotta a kávét. Megértettem, együtt kávézott éveken át, jóban-rosszban B. Péterrel, élt 76 évet, s most mikor a bácsi elment a Sohatöbbébe, a nénit az a szent gyász hajszolta ide kávézni egyet az öregével, ami miatt én is kirohantam anya fejfájához kisgyerekként panaszkodni…

Néztem, ahogy lassan elrakja a csészéket, a kis termoszt, ósdi, jobb időket látott nyomorú kis eleganciájában tovatipeg a sírok között. B. Péter, élt 76 évet sírja körül pedig ott lengett a kávéillat és a cigi füstjének szaga… Együtt kávéztak, igen, most is együtt kávéztak ők, B. Péter és B. Péterné…Az ő együttkávézásuk valahogy legyőzte a mulandóságot. Életben maradt? Időtlenné vált? A néni alakja lassan eltűnt a fák között. Én meg néztem anyám fejfáját és eszembe jutott micsoda harcos, egyenes derekú magyar asszony volt az én anyám… hogy vívta az élet szent csatáját értünk, amíg ereje engedte…Harcos volt, mint a sztyeppék kurgánjainak, ősi temetkezési helyeinek harcosa… Tőle tanultam én is harcolni, szembenézni a Gonosszal, ha kell és küzdeni azokért, akiket szeretek… Harcosok vagyunk, anya… S ha a néni kávézással őrizte az emlékeket, én meg, mint a sztyeppék vándorai leültem anya sírja mellé le a földre… s elmondtam egy imát…

Szőke Mária