Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Karnevál

Az enciklopédiák szerint a farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (idén március 5-ig), vagyis a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén a farsang farka. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói és velencei karnevál, mohácsi busójárás), de híresek az erdélyi (pl. torockói) és székelyföldi (pl. sóvidéki) téltemetések. Voltak korok, amikor a kereszténység előtti időben gyökerező farsangolást bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották. A kommunista diktatúrában meg semmit sem néztek jó szemmel, ami nem a Párttól jött.

Manapság reneszánszát éli a farsangi mulatozás, ám ahogy már mifelénk lenni szokott, mindig minden kap egy kis gellert. A többé-kevésbé (de inkább kevésbé) törvényes és tisztes úton megtollasodott újgazdagék politikai hátszéllel és kampánycélzattal szerveznek hetedhét országra szóló rongyrázást „a polgári hagyományok jegyében”, holott kevés közük van a polgársághoz és polgári attitűdhöz, minőséghez, öntudathoz, autonómiához. Ők azok, akik a néptől elszakadva „ápolják” a néphagyományokat. Aztán ott vannak azok, akik farsang ürügyén osztják a kenyeret és cirkuszt (de inkább csak a cirkuszt) még böjtidőben is, hagyomány ide vagy oda. Településeink nagy részén nincs is más „kulturális rendezvény” vízkereszttől szilveszterig, mint egy-két kollektív eszem-iszom és duhajkodás gépzenére. Ahol adnak a flancra, ott magyarországi „vendégművészek” (danolászók, kabarettisták, csepűrágók, tátikázók, kebelrázók, trágárkodó viccmondók stb.) produkálják magukat, de ahol kevesebb a szponzor, ott megoldják egy-két gépzenésszel meg vásári kikiáltóval, batyus alapon. A maszkabál már ritkább, mert arra készülni kell, legtöbb helyen zenés-táncos mulatérozásból áll csupán a „téltemetés”, mindennemű értékfelmutatás nélkül. A harsányság már kínossá válik, amikor „fergeteges disznótoros vacsorával egybekötött farsangi bálba” (?!) invitál a bulvársajtó. (Vagy hóviharban, forgószélben vacsoráznak majd, vagy rettenetes huzatban röpködtetik a káposztás cubákokat, hurkákat, kolbászokat…)

Távol álljon tőlem, hogy megszóljam bármelyik karneválszervezőt, farsangi mulatozót. Minden közösségerősítő rendezvényt el tudok fogadni, még azt is megértem, ha egyes politikusok minden alkalmat megragadnak arra, hogy önmagukat mutogassák és fényezzék-fényeztessék. De vajon az öncélú lakomázás és eszem-iszom valóban közösséget teremt és erősít? És ha igen, akkor ez a teremtett, erős közösség olyankor is megszólítható és hadra fogható lesz, amikor a nemzet és a haza ügyeiben kell egybegyűlni és kiállni?

  1. Dénes László