Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kard és kasza

A történtek (talán) ma már közismertek – mondhatnánk, de ez csak úgy igaz, ha gyorsan hozzátesszük: csupán az elmúlt negyedszázadban sikerült többé-kevésbé méltó módon beemelni a köztudatba a Fekete-Körös völgyi magyarság szenvedéstörténetét. Annak is egyik legvéresebb epizódját: 1919 nagypéntekén Köröstárkányban és Kisnyégerfalván a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán előretörő román félkatonai alakulatok a középkort idéző tömeges, barbár magyarirtást hajtottak végre. Az ártatlan áldozatok emlékét ma már sokan sokféleképpen ápolják: hivatalosan és félhivatalosan, közösségben és egyénileg, külsőleg és belsőleg, megrendülten és kalkuláltan stb. Nincs is ezzel semmi baj, a lényeg: azért kell felidézni rendszeresen a torokszorító, dicső vagy dicstelen múltat, hogy a jelenben és jövőben mindig intő jelként álljon előttünk az, aminek meg kell ismétlődnie, vagy épp az, aminek nem szabad. Ebben a kontextusban a helytállásnak mindig ideje és becsülete van és lesz, az emberi hitványságot viszont mindig érdemes pellengérre állítani, most és mindörökké.

Hallom-olvasom, hogy kicsinyes erőfitogtatás, kivagyiság és könyöklés mételyezi – és immár sokadszorra – a köröstárkányi közéletet ezekben a hetekben, amikor jó szándékú polgári kezdeményezés nyomán turulmadarassá válhatott volna a másfél évtizeddel ezelőtt „jégtörőnek” állított köztéri emlékmű, amely tartalmazza a 95 évvel ezelőtti tömeggyilkosság áldozatainak nevét. A magyar eredetmondák mitologikus madarának szimbolikus megérkezése Tárkányba, a templom és iskola közé, egyszerre adott volna alkalmat egy emelkedett nagypénteki megemlékezésre és egy méltó művészi beteljesedésre, hiszen a falu jelképévé vált emlékfalat egészítette volna ki és adott volna neki (ős)történeti dimenziót.

De az a negyedszázada tartó széthúzás, ami negatív politikatörténeti példává avatta Tárkányt – ahol a többségi magyarság sorozatosan volt képtelen magyar elöljárót választani, pedig ehhez minden feltétel adott volt –, most is hatott. Mert a „szövetség” csak azt hajlandó támogatni, ami tőle jön vagy ami neki hoz voksokban és pozíciókban mérhető hasznot; mert az egyházi köztestület hiúsági kérdésként kezeli önnön fontosságát és befolyásának mértékét; mert a tőszomszédok nem a kapualjban beszélgetnek, hanem az interneten üzengetnek egymásnak; mert egyesek a modorra és eleganciára apellálnak, mások meg a „nemzet mindenekfölött!” kiáltással rontanak rá a fontolva haladókra. Mert Wass Albertre sokan hivatkoznak, de tanítását csak kevesen fogadják be: nem elegendő karddal meg- vagy visszaszerezni az életteret, de azt gondos és előrelátó munkával, szívós kitartással – azaz kaszával – meg is kell tartani!

Dénes László