Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Jussukat követelik a fegyőrök

Egy országos szintű megmozduláshoz csatlakozva, a fegyőrök nagyváradi szakszervezetének mintegy félszáz tagja vonult utcára tegnap délelőtt, hogy a Bihar megyei prefektúra előtt tüntessen az alacsony bérezés és a meg nem térített túlórák ellen. Mint a tüntetők hangsúlyozták, nem kérnek többet, mint azt, hogy diszkrimináció nélkül megkapják azt, amit egyébként a törvény is előír számukra.

jussukat 2

„Követeljuk Pruna miniszterasszonytól a 2016-ban kibocsátott 20-as számú kormányrendelet gyakorlatba ültetését, amely a büntetés-végrehajtásban dolgozók 10%-os bérkiegészítésére vonatkozik a 2016-os és 2017-es évekre. Ugyanakkor követeljük, hogy találjanak megoldást a túlórák ügyére. Csak a nagyváradi fegyintézet alkalmazottai több mint húszezer órát dolgoztak pluszba, a rendes munkaidejükön felül. Vagy fizessék meg ezeket a túlórákat, vagy alkalmazzanak a törvény által előírt számú személyzetet. Szükségünk van a minisztérium támogatására ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a fogvatartottak törvényes jogait” – nyilatkozta lapunknak Călin Ardelean szakszervezeti vezető.

jussukat 3

A nagyváradi börtönnek jelenleg összesen 220 alkalmazottja van, beleértve a kisegítő személyzetet, a fogvatartottak száma pedig meghaladja a hatszázat. Ilyen körülmények között az egyes váltásokban megesik, hogy egyetlen fegyőrnek 150–200 rabra kell vigyáznia. Az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott új  szabványok értelmében egy, a váradihoz hasonló méretű börtönben legalább 440 alkalmazott kéne dolgozzon.

A stresszel kombinált túlterheltség a közelmúltban több kínos incidenshez is vezetett a megyeszékhelyen: a laza felügyelet miatt ugyanis két ízben is megtörtént, hogy egy-egy rabnak rövidebb vagy hosszabb időre sikerült meglógnia a börtön falain kívül végzett közösségi munkáról. Valószínűleg ezek az esetek is hozzájárultak ahhoz, hogy a fegyintézet alkalmazottai – akiknek egyébként tilos sztrájkolniuk – a prefektúra elé vonuljanak demonstrálni, és követeljék a tarthatatlan helyzet megoldását. Mint a skandáló tömeg hangoztatta: nap mint nap olyan munkát végeznek, ami fokozott veszéllyel jár, és nem követelnek mást, csupán törvényes jussukat.

Sz. G. T.