Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

József-fa, Gedeon-fa…

Írásaink folyamán sokszor szó esett már az érmihályfalvi Bernáth-kastélyról és annak viszontagságos történetéről, nem különben a hozzá tartozó több hektáros angolparkról. Az egykoron viruló, növényritkaságairól híres ligetet a kastély megépítésével egy időben alakította ki Bernáthfalvi Bernáth Gedeon, 1790-ben.

A nemesi lak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, elzálogosítással került a Bujanovics család kezére, majd a múlt század közepén a román kommunista állam a hozzá tartozó kastélykerttel együtt elkobozta. Megépítése óta a 225 éves ingatlan több átalakításon esett át, nem egyszer konszolidálták, tatarozták, csinosították, sőt az államosítást követően egy emelettel is gyarapodott. 1968-ig a román határőrség állomásozott a kastélyban, később közkórházzá alakították át. Ebben az időszakban az angolpark még pompázott, bár idős emberek elmondása szerint Népkert is volt a háborút követő időszakban, sőt majálisokat is szerveztek területén.

Az elhanyagolt kastélypark

Az elhanyagolt kastélypark

Csak néhány esztendeje zárult le a Bujanovics féle, a ’89-es változásokkal szinte egyidős tulajdonjogi vita, amelynek következtében a helyi önkormányzat látszólag ki is egyezett a tulajdonossal. Az egyesség alól kivételt képez az ingatlan mögött elterülő dendrológiai park, amely anno nem a kastély tartozékaként volt telekkönyvezve, így még ma is jogi vita tárgyát képezi. Annál is inkább, mivel a Bujanovicsok az utolsó földtörvénynek megfelelően már visszakapták a maguk 50 hektár szántó területét. Így a kastélyparkra már nem lennének jogosultak, mint ahogyan az a közelmúltban el is hangzott az egyik önkormányzati ülésen, ahol az ideszármazott horvát nemesi család legidősebb tagja is jelen volt.

Az említetett ingatlan és az egykori csodapark a kisváros megyeközpont felőli bejáratánál található. A múlt század közepén a kolozsvári botanikus kert néhány növénybiológusa is meglátogatta és javaslatukra egy ideig ki is került egy Védett területnek nyilvánítva! tábla. Feltüntetve rajta hogy ez az övezet dendrológiai növényritkaságokat tartalmaz.

Ereklye a régi téglafalból a Tábla nevű városrészen

Ereklye a régi téglafalból a Tábla nevű városrészen

A terület azonban ma a senkiföldje, kerítése minden oldalról bedőlve, egzotikus növényritkaságai kipusztultak, az aljnövényzetet pedig a környező utcák állatállománya legeli. Értékismeret hiányában a régebbi önkormányzatok emberei is „takaríttattak” ott szociális munkásokkal, több kárt okozva, mint hasznot.

A Bernáthok angolparkjának viszontagságos története tehát sok epizódból áll. Az évszázados platánok, ha mesélni tudnának, negyed évezred valóságos történelmi krónikája alakulna ki azokból az eseményekből, amelyeknek tanúi voltak.

Talán a leendő József-fa…

Talán a leendő József-fa…

 

A törtpaprika-kerítés

A múlt század hatvanas éveiben már porladt a régi téglakerítés a park körül. Téglái annyira elavultak, hogy mélyedéseiből marékszám lehetett „piros törtpaprikát” gyűjteni a Tarcsai úti kislányok mindennapi homokleveséhez, amiből általában mindig baj lett, mert a jó szülők tiltották a düledező kerítés körüli sétafikálást. A fal mentén elvadult szederindák, kutyatej meg papsajt között keskeny ösvény vezetett Zeffer bácsi boltjához, meg onnan hazáig. A vegyeskereskedés a másik oldalon volt ugyan, de a délelőtti órákban, ha valamelyik utcabéli gyermeket elszalasztották kásáért vagy ecetért, csakis a törtpaprika-kerítés oldalán lehetett közlekedni, hisz annak repedésein bekukucskálva fel lehetett fedezni azt a temérdek csodát, színt és illatot, amit a kert rejtett. Néha a kása is majdnem ott veszett a fűben, mikor a hatalmas kíváncsi gyermekszemek a réseket kémlelték. A téglafal egyik vége egy alacsony melléképületben végződött (a körforgalomnál), ahol a hatvanas években már rendelő („diszpenszár”) működött, bár a kórházat csak később alakították ki a főépületből. Előbbit messzire elkerülte a gyermekhad, mert a félig üveg, félig vasfecskendők és tűk látványa, illetve emléke elég volt arra, hogy oltások idején minden utcabéli kisgyereket a kertek aljára zavarjon, ahol a töklevelek alatt lapulva várták be, amíg elcsendesedett a világ az oltásosztogatóktól.

Az épület később halottasházként szolgált, így látványa mindmáig rossz emlékeket ébreszt a felnőtt emberekben is. Ez a megbélyegzett státuszú kastélytartozék valahogy sehogyan sem illett abba a gyönyörűséges környezetbe, amely az egykori parkot jellemezte, és amelyet az ötvenes években, miután kivonult az orosz hadsereg, a proletárdiktatúra Népkertté nyilvánított.

…és Gedeon-fa

…és Gedeon-fa

 

Tündérkert

A ’89-es változások után végérvényesen tönkre ment a tündérkert, senki sem foglalkozott többé vele. Hagyták szétverni, szétlopkodni. Amíg ott volt a határőrség kaszárnyája, addig valahogy megőrződött. Még Gógucz, illetve Ábrám doktor idejében is. Tusa Lajos tanár pedig háromnyelvű táblákat helyezett ki a fákra diákjaival. Ebek harmincadjára az ezredforduló után, Filip doktor halálát követően jutott – meséli id. Szilágyi Ferenc, aki fogtechnikusként dolgozott a kastély földszintjén berendezett fogászaton.

„Amikor Gógucz doktorék ott laktak a kialakított régi szolgálati lakásban, a kertbe idegen nem tehette be a lábát, csak ha orvoshoz ment. Olyan rend volt, mint a patikában.

Míg ott dolgoztam, gyakran kivezényeltek bennünket gyomlálni, takarítani, és gyönyörűen rendbe volt a kert. Pusztulása nagyjából akkor kezdődött, amikor belecsapott a villám a «nagy fába». Nem ebbe a platánmatuzsálembe, ami most tavaly nyáron dőlt ki, hanem egy bentébbibe – talán feketedió –, amelyiknek akkora ürege volt, hogy hét-nyolc ember is elfért volna benne. Akkor az eltört derékban. Másnap valaki kocsist meg egy láncfűrészest hozatott, és kivágatta tőből tüzelőnek. A helye még vagy tíz évig körvonalazódott a fűben.

Amikor vendégeink jöttek, mindig a parkot mutattam meg nekik. Nevezetesen szép volt. Még emlékszem rá, amikor Gógucz Emma kijött megnézni, ki jár hátul a kertben. Annyira szemmel tartották” – emlékezik vissza id. Szilágyi Ferenc.

Így nyílt meg az ezredforduló után a tündérkert mindenkinek. A rések tovább repedtek, a falak bedőltek, növényritkaságai kipusztultak. A téglafal beomlásával a varázs is örökre elveszett.

Lármafa a Bernáthok parkjából az iskolaház udvarán

Lármafa a Bernáthok parkjából az iskolaház udvarán

 

Neveket a platánoknak!

A Bernáth József nevét viselő iskolaház udvarára 2011. márciusában felállítottak egy régi hagyományokat felelevenítő „távközlési” alkalmatosságot – egy lármafát. A mai jelképes „hírvivőt” a Bernáth-kastély parkjából származó öreg fából ácsolták. Az utóbbi években nem csak Erdély-szerte, de az Érmelléken is egyre inkább reneszánszukat élik ezek a jelképes jelzőfák, vagy „látófák” ahogyan az 1700-as években nevezték őket.

Az iskolaudvar lármafáján a második honfoglalás (896) dátumával elkezdődően a magyar történelem minden fontos fordulópontját feltüntették a törzsére helyezett márványtáblán. A sort a 2010-es év zárja, mely dátum a visszahonosításon keresztül, a nemzet újraegyesítését hozta magával.

Idén, amikor a Bernáth József-emléktáblánál gyülekeztek a mihályfalvi emberek, Kovács Zoltán református egyházi főgondnok olyan javaslattal állt elő, miszerint a még meglévő platánmatuzsálemeket nevezzék el a nemesi família férfitagjairól, akik soha sem haboztak a haza szolgálatába állni, még akkor sem, ha a családi bírtok volt a tét.

Nevet adni az égig érő platánoknak – morzsányi igazságszolgáltatás ugyan, de átmenteni az utókor tudatába a tényt, miszerint ez a hely ősi Bernáth-fészek, már nem kevés elégtétel. Ahogyan az sem, hogy a református templom alatti kripta az ők kizárólagos nyughelyük. A nagymúltú család emlékének ápolása kötelességünk – mondta március idusán Kovács Zoltán.

Sütő Éva