Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Jó muzsikák Sosztakovicstól Santanáig

A Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar jó hangulatú koncerttel örvendeztette meg csütörtök este a filharmóniában a zeneszerető közönséget. A nemrégiben megejtett sikeres székelyföldi turnéjuk után ezúttal ismét Váradon muzsikáltak s bizonyították be felkészültségüket, rátermettségüket. A zenekar 2010-ben alakult zenekedvelő amatőr fúvósokból és profi zenészekből. A Nagyváradi Állami Filharmónia minden évben két fellépési lehetőséget biztosít a formációnak. Ezúttal is érdekes, változatos repertoárral rukkoltak elő – Sosztakovics-keringőtől Benny Goodmanre való emlékezésen át a Santana-egyvelegig. A hangversenyen Orosz János vezényelt. A zenészek alaposan fölpörgették a hangulatot. Utolsóként a Rock Trap című, tapsolásra, ritmusjátékokra épülő produkció hangzott el, s persze derekas ráadást is nyújtott a zenekar.

Tóth Hajnal

jo muzsikak