Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Javában zajlik a SzabadságFeszt Margittán

A Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) első alkalommal szervezte meg Margittán, a strand területén SzabadságFeszt nevű ifjúsági táborát, melynek keretében a szórakozáson kívül nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúsági civil szervezetek és legfőképp az ifjúság életét érintő legfontosabb kérdések megvitatására.

A hivatalos megnyitót csütörtökön tartották meg, és pénteken is egész nap programokkal szolgáltak az érdeklődőknek. A táborban több mint kétszázan vannak jelent, akik sátrat vertek a margittai strandon. A tábor egyébként minden érdeklődő előtt nyitva áll, a szervezők hívnak és várnak minden érdeklődőt. A komolyabb hangvételű rendezvények mellett persze a szórakozás is fontos, színpadi programok sokaságával és természetesen fürdőzési lehetőséggel csalogatják a fiatalságot.

Szombat délelőtt is érdekes előadásokkal kezdődött a program. Tanügyi kérdésekről értekezett Kéry Hajnal, a Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, jelenleg pedig Cseke Attila parlamenti képviselő tartja előadását arról, mit jelent civilként jelen lenni a romániai közéletben. Saját példákon át felvázolta, mit jelent minden nap szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekre sosem lehet előre felkészülni, de nem szabad meghátrálni, és mindig törekedni kell arra, hogy töretlenül ellássuk feladatunkat és megtaláljuk a problémákat.

DSCN1957

Cseke Attila

A szombat délelőtti második panelbeszélgetés keretében a vállalkozásokról tartanak tájékoztatást és eligazítást a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) szakemberei.

Az előadást mintegy száz részvevő hallgatja, akik kérdéseket is feltehetnek az előadóknak. Barátságos, közvetlen hangulatban zajlik a rendezvény.

DSCN1960

Biró Rozália szenátor, Nagyvárad volt alpolgármestere ezúttal nem a közigazgatásról és nem is politikáról tart előadást, hanem a családról, a család megtartó erejéről. Előadása derültséget váltott ki a szép számú érdeklődő körében, amikor enyhén feminista megjegyzésében kijelentette: tulajdonképpen a nők döntik el, kit vesznek el férjül, és nem a férfiak, hogy kit vesznek feleségül.

Mindemellett valóban hasznos tanácsokat mondott a szenátor, aki – mondhatjuk – tanácsokat, intelmeket fogalmazott meg. Biztató, lelkesítő beszédében kiemelte, ha „akarunk, ha nyitottak vagyunk, akkor bőven van lehetőség arra, hogy megvalósítsuk álmainkat”.

DSCN1975

Biró Rozália a családról és álmaink, terveink megvalósításáról

Szabó Ödön a család fogalmának definíciójával kezdte előadását. Fiatalos, lendületes beszédében a témához kapcsolódva nem kerülte ki napjaink egyik legkényesebb kérdését sem: családnak tekinthető-e, ha két homoszexuális összeköltözik, ha két leszbikus összeköti életét? „Én is a csajokat szeretem” – tette hozzá rögtön a képviselő, egyértelműsítve hovatartozását. Tiztázta azt is, szerinte – mint konzervatív embernek – mit jelent a család. Kiemelte a család tagjainak egymásra gyakorolt pozitív hatásait. Egy élmény az, ha látjuk gyermekeinket játszani, és örömöt okoz az, ha lehetünk egymásnak, mert összetartozunk, egymásért vagyunk.

DSCN1977

Szabó Ödön viccekkel vegyítve, de komolyan beszélt a családi értékekről

A parlamenti képviselő természetesen a vicceket sem mellőzte, de ezekkel megfelelően rávilágított arra, miképpen viszonyulunk egymáshoz. Nagyon fontosnak nevezte egymás tiszteletét, a szülők szeretetét, hisz gyermekeink majdan úgy állhatnak hozzánk is, amit most tőlünk látnak, ahogy mi viselkedünk a szüleinkkel. Értékeljük egymást, mert a világon a család a legnagyobb kincs – emelte ki Szabó Ödön.

A parlamenti képviselő a fiatalok lelkére kötötte, hogy mindenkor legyenek őszinték, és mindig törekedjenek a problémák megoldására. A bizalomnak elsődlegesnek kell lennie, de mielőtt hazaérünk, telefonáljunk haza – tette hozzá viccesen.

Médiatámogató a Reggeli Újság és a Reggeliújság.ro.