Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

IV. Bélától a Hunyadiak koráig

Gyermekek és felnőttek köszöntötték régi ismerősként a nagyvárad-őssi gyülekezetben a Csillikné Szólláth Julianna vezetésével érkezett hajdúnánási (Magyarország) pedagógusokat.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület több gyülekezetébe is járnak a hajdúnánásiak, akik a játékos foglalkozások keretében a magyar történelemmel is megismertetik a gyermekeket. Tavaly a Bihardiószegen megtartott Barátság napján játékos formában is vetélkedtek, a hét vezér nevét viselték a csapatok, mondta Csillikné Szólláth Julianna, aki hozzátette: remélik, megvalósulhat az a hajdúnánási táborozás is, amelyet régóta terveznek.
Szombaton a Szent László királyunkról tanultakat elevenítették fel, többek között a király arcképét falevelekkel díszítették, majd a közös uzsonna után az udvaron játszottak a gyermekekkel Őssiben. Fábián Tibor váradőssi református segédlelkésztől megtudtuk, hogy nemcsak saját gyülekezetükből és a hozzájuk tartozó váradlesi szórványból érkeznek gyermekek és fiatalok ezekre az alkalmakra, hanem a város más részeiből is jönnek. Átlagban 20-25 gyermek és ifjú vesz részt a foglalkozásokon. A segédlelkész azt is elmondta, hogy gyülekezetük számára is fontosak ezek az összejövetelek, a nőszövetség pedig kiveszi a részét a találkozások előkészítéséből.
A következő foglalkozás november 9-én lesz, ebben a tanévben IV. Béla és a tatárjárás korától a Hunyadiak koráig terveznek eljutni, tudtuk meg Csillikné Szólláth Juliannától, aki azt is közölte: idén a gyülekezetek jelezhették sajátos igényeiket, így a váradlesiek elsősorban a magyar írást és olvasást tanulhatják (Fábián Tibortól megtudtuk, hogy a településen csak román tannyelvű iskola van, ezért alapvető az anyanyelvű írás-olvasás oktatása), a jankafalviak a furulyázást, míg a poklostelkiek a mondókák tanulását választották. A hajdúnánásiak egyébként ajándékot is hoztak, magyar nyelvű tankönyvcsomagokat kapnak az anyanyelvükön írni-olvasni tanuló gyermekek.
Fried Noémi Lujza