Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Itt tartunk

Akik megélték a kommunista idők léleknyomorító módszereit, manapság már semmin sem tudnak meglepődni. A mai idők hatalmi eszközei jottányit sem változtak. Mindenkori pártunk és kormányunk régen is, ma is a maga kiszolgálójává gyúrta formázta (volna) az embert. A cél mindig ugyanaz volt: szolgálni, szolgálni, szolgálni. Hogy az ideológiát, a pártügyet, vagy éppen a szolgálatos kisistent, egyre ment. Csak feltételek nélkül tegye. Ha nem a nagykutyák szájíze szerint alakította dolgait, máris számolnia kellett annak következményeivel mind szakmai, mind közéleti vonalon. És jött a vakvágány, a kiközösítés, a sokszor és főleg jó helyen elhintett megbélyegzés, pszichológiai nyomás, lelki terror. Mondvacsinált vádak, a munkahely elvesztése, a többi családtag szemmel tartása, feljelentések a szakszervezetnél – utóbbi is a hatalom kiszolgálója volt – a munkaügyisnél, a rendőrségen, később az állambiztonságiaknál is, ha nem volt elég tanulékony a polgár. A hatalmasra duzzasztott „nagy semmi” aztán végigkísérte egy életen át. A káderlapon ott szerepelt minden, amit a félanalfabéta pártitkárok, kommunista ifjúsági szervezetek (KISZ) tótumfaktumai kidoboltak az egyén megsemmisítésére.

Manapság a likvidálandók kálváriája semmiben sem különbözik a régiektől. A forgatókönyv majdnem mindenben ugyanaz. Ha az „elsőszámú közellenség” munkahelyét nézték ki valami üdvöskének, akkor a jól képzett holdudvarbéli talpnyalókkal máris megindítják az offenzívát, azaz feljelentéseket kezdenek írogatni ellene. Később aláírásgyűjtést is szerveznek, hogy sorozatosan vétett a munkaköri leírás ellen. Koholt vádak alapján a rendőrségen is feljelentik, mert a megfélemlítéshez ez is dukál. Utólag persze kiderül, a vád nem megalapozott, vagy nincs kellőképpen alátámasztva, de nem is ez a lényeg. Ha a delikvens még erre sem törik össze, bíróságra is adják, ugyanis a román jogrendszer minden ügynek helyt ad, „majd utólag úgy is kiderül” alapon. Ha az „elvetemült” lélek még ennek ellenére is tartja magát, akkor a holdudvarbéliek négyen-öten is perbe fogják – találnak rá okot –, mert ezt már anyagilag úgy sem fogja bírni szegény „pára”, így előbb-utóbb csak eltakarodik az útból.

„Már csak a «nagy fekete autó» hiányzik! De már azt is várjuk a férjemmel”– mondta a napokban az éppen soron lévő likvidálandó értelmiségi család egyik szenvedő alanya.

Hát itt tartunk ma az Érmelléken huszonöt esztendő után, a nagy, eredeti „demokráciában”. Ebben a sajátosban, amelyet csak egy olyan érdekképviselet tudott kitermelni, amilyen nekünk van.

Sütő Éva