Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Isonzó Expressz 2017 – Úti beszámoló

A közelmúltban az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért kezdeményezésére V. Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke és Agyagási Ernő, a Bihar megyei néppártot (EMNP)képviselve a MÁV Nosztalgia kft. által indított Isonzó Expressz 2017 történelmi különvonattal Szlovéniában és Olaszországban, az Isonzó menti és Doberdó környéki csaták hadszíntereit látogatták meg, a Caporetto-i áttörés 100 éves évfordulója alkalmából. Ezeken, a csatamezőkön az osztrák-magyar haderő az olasz csapatok betörésétől védte a monarchiát.

isonzo 1

Induláskor a Budapest-Kelenföld vasútállomáson a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár központi zenekara szórakoztatta és búcsúztatta az indulókat.

Utunk, a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül vezetett, melyet 1854-ben adtak át, s 1990-ben felkerült az UNESCO világörökség listára is.

Az út során, az Orfeum kocsiban, Csík János és barátai műsorát is megtekinthették az Isonzó Expressz utasai: Neves zenészegyéniségek sajátos előadásában, első világháborús katonadalok felelevenítésével, szívet-lelket melengető zenei élményben és zenei kalandozásban volt részük. Csík János népzenész ezúttal egy kifejezetten az Isonzó Expresszre összehívott zenekari formációval állt a közönsége elé. Egy másik kocsiban, egy hagyományőrző csoport első világháborús ruházatot, fegyvereket mutatott be és érdekes előadásokat is tartott ezekről. Egy harmadik vagonban Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert tartott nagyon érdekes történelmi előadást (többet is az út során), a meglátogatandó helyszínekhez kapcsolódó harcokról és történelmi eseményekről.

Közben a vonat csodás tájakon robogott keresztül, kígyózva az Isonzó smaragdzöld vizének hol jobb, hol bal partján.

Délután érkeztünk a szlovéniai Most Na Sociba, az egykori Isonzó-front, a tolmeini osztrák-magyar hídfő egyik legfontosabb utánpótlási vasútállomására. A közeli modrejcei katonatemetőben részt vettünk egy közös szlovén-magyar megemlékező ünnepségen, ahol Kövér László és a szlovén házelnök együtt koszorúzta meg az Isonzó völgyében elesett hősök emlékművét.

Este érkeztünk meg a Nova Goricában lévő szálláshelyünkre, a Sabotin szállodába.

Másnap reggel indultunk autóbuszokkal Caporettoba (szlovén neve Kobarid).

Itt a háborús kellékek jelentős gyűjteményével rendelkező múzeum kiállítását tekintettük meg, ahol egy ritka, érdekes terepasztalon, az egész Isonzó-völgyi hadszíntér makettjén láthattuk a frontvonal időbeni mozgását, változását, egy speciális fényjáték alkalmazásával. Az Isonzó menti terep makettje, a gazdag képanyag, a rekonstruált kaverna és a magyar nyelvű dokumentumfilm az emberiség történetének egyik legnagyobb hegyi csatáját jelenítette meg.

Ezután, az északra fekvő Kluže erődöt látogattuk meg. Majd visszafordulva délnek, a Bovecben elköltött ebéd után, a több mint ezer méter magas Kolovrat tetőn, az olasz harmadik védelmi vonal jó állapotban megőrzött lövészárkai, géppuska fészkei és kavernái között, egy hagyományőrző csapat, kutatók, egyetemi oktatók tartottak bemutatót és előadást a fronton harcoló katonák életéről (kézifegyverek és tüzérségi hadászati fegyverek használatáról, test-test elleni küzdelemről, védekező és támadó stratégiákról, stb.).

isonzo 2

Vacsorára értünk haza Nova Goricába, útba ejtve a híres Solkan hidat is.

A következő napot a Cerje-domb tetején található múzeumnál kezdtük, ami kilátó is egyben.

Gyönyörű táj tárul elénk a magas kilátóról. Látszanak a Dolomitok, a Júlia-Alpok és a Vipera völgy, az Adriai tenger északi része és Friuli tartomány nagy része. A már említett, múzeum és kilátó, azoknak a katonáknak az emlékét őrzi, akik a vidéken dúló harcokban estek el.

Innen az utunk a Foglianoban található első világháborús katonai temetőbe vezetett, ahol az osztrák-magyar hadsereg 14,5 ezer elesett magyar hősét helyezte örök nyugalomra Itália testvéri szeretete, majd Redipugliába a monumentális hősi emlékműhöz, ahol 100 ezer olasz katona nyugszik.

Innen már nincs messze a heves harcokról és kegyetlen körülményekről híres Doberdó fennsík. Itt, San Martino del Carsoban, múzeumlátogatás és a nagyváradi 4-es honvédek emlékgúlájának megtekintése volt a program. Belátást nyertünk a fronton töltött hetek, hónapok, sőt, évek borzalmaiba, kibírhatatlan, nem embernek való körülményeibe. Kevés olyan esemény volt ezen a fronton, amely oldani tudta volna a kínzó mindennapok borzalmát, de ebből is elmondtak egyet-kettőt a nagyon jól felkészült előadók: a nagyváradi magyar királyi 4. honvéd gyalogezred emlékgúlája közelében, nagyon közel húzódtak egymáshoz a frontvonalak. Csak pár méterre egymástól. Egyik nap az olasz lövészárokban az egyik katona rázendített és elénekelte az „’O, sole mio” cimű dalt. A magyar katonák végighallgatták, és miután befejezte, nagy tapssal jutalmazták a produkciót. Másnapra előkerítették az ezred muzsikusát a hátsó vonalakból, aki hegedűszó mellett elénekelte a „Csak egy kislány van a világon” című dalt. Ezt meg az olasz katonák tapsvihara jutalmazta…

Innen a San Michele magaslatra mentünk, ahol a legádázabb harcok folytak és a legszörnyűbb körülmények uralkodtak. Amikor József főherceg idelátogatott, az alábbi bejegyzést írta a naplójába, ami érzékletesen szemlélteti az 1915. nyári doberdói viszonyokat:

 „Szegény halott honvédek és olaszok hevernek mindenütt a gránátok által cafatokra tépve, a nap perzselő hevében gyorsan rothadva. Az emberek meg sem mozdulhatnak, mert amint csak egy kicsit fölemelkedik valamelyik, máris jönnek az ellenséges lövedékek. Bekötött orral és szájjal feküsznek és kaparják, vésik a sziklát, s építenek, hogy a következő pillanatban egész munkájukkal együtt a lezuhanó nehéz lövedékektől megsemmisíttessenek (…).

5 percnyi tartózkodás után mélyen megindulva és megrázva kúszok visszafelé. Borzasztó e sok rothadó hús, s a fekete aludt vér, ami mindenütt hever és tapad; oly szörnyűséges, hogy a rémülettől jéggé dermed a lelkem. Mindig itt feküdni, csak egyszer éjjel kihűlt romlott eledelt kapni, ez irtóztató hullaszag közepette, mely nyelvre, s a torokra tapad, azt az étellel lenyelni; naponta csak egyszer meleggé lett korty vizet kapni, s azt is csak éjjel. S a perzselő nap öldöklő, izzó hevében, melyet a sziklák megtízszerezve sugároznak a rothadó bajtársak között mozdulatlanul feküdni a nehéz kábító hullaszaggal tüdejükben; ettől meg kell, hogy őrüljenek.

Jöjjön Boroevic és Conrad [a vezérkari főnök] ide, itt adják ki a parancsot, hogy a fennsík szegélye föltétlenül tartandó s a mellett az erők kímélendők. Itt, ahol én, ki a háború minden szörnyűségeit megszoktam, alig bírom magamat uralni, hogy orromat és szájamat befogva, el ne szaladjak. Egész belsőm lázong és felordít, mert az, amit ma láttam, annyira megrázó, hogy örüljön, aki bele nem bolondul. Szegény hőseim bámullak és csodállak benneteket, s nem tudom, hogyan mondjak köszönetet! Csak tudná a világ, hogy mi a háború és mi a rettenetes Doberdó. Bár volna itt Dante, hogy a poklok poklát megénekelje s azon nagy lelkeket, kik egy panaszszó nélkül elviselik mindezt.”

A harctér legmagasabb pontján két emlékmű található. Az egyiket, 1916-ban állították az olaszok és egy felirat áll rajta, amelynek a magyar fordítása a következő: „Ezeken, az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak és testvérekké váltak a halálban. 1915. július – 1916. augusztus”

A másik emlékművet a Magyar Honvédelmi Minisztérium emeltette 2016-ban.

Ezeket, az emlékműveket koszorúzta meg, a Szent László Egyesület elnöke, Varga Korpos Dalma és férje Varga Korpos Kálmán.

Koszorúzás után hazaindult a csapat és a másfélórás út után jól esett a finom vacsora, ami a szálló éttermében várt ránk.

Az utolsó előtti a napon, mindenki szabadon választhatott az alábbi vonzó programok közül: tengeri pihenés, fürdés a portorozsi parton (Szlovénia); kirándulás keretében borkóstoló ebéddel Szlovénia leghíresebb borászatában Goriska Brda-ban; látogatás a goricai várban és Javorcán; látogatás a postojnai cseppkőbarlangban, és a predjamai várban; látogatás Visintiniben, a magyar kápolnánál, Monfalconéban a tematikus emlékparkban és gyalogos séta Palmanovában; kirándulás Velencébe vonattal.

Másnap délelőtt indultunk haza vonattal Nova Goricából, ugyanazon a gyönyörű, hegyek közötti, alagutakon, völgy-hidakon átvezető vasútvonalon, amelyen jöttünk. Hazafelé is ellátogattunk a három rendhagyó vagonba, ahol még érdekesebb előadásokat hallhattunk, mint a Budapest – Nova Goricai úton.

Este későn értünk a Budapest-Kelenföldi állomásra, de legalább annyi információt, tudást szerezve az első világháború politikai, gazdasági, katonai hátteréről, mintha egy egyéves történelmi egyetemi előadásra jártunk volna.

 Agyagási Ernő