Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ismét háborognak a piaci árusok

A várad-rogériuszi piacon most újabb probléma miatt elégedetlenek a zöldség- és gyümölcsárusító részlegen asztalokat bérlő kereskedők, mégpedig azért, mert csütörtökön még két sor asztal lett behelyezve, emiatt pedig az általuk bérelteket aznap éjjel a nagyváradi Közterületkezelő Zrt. (ADP) alkalmazottai összébb húzták.

ismet

„Nem is értesítettek minket erről a helyzetről, így voltak, akik nem pakolták le az áruikat az asztalaikról, csak letakarták azokat, mint máskor is” – háborgott az egyik kisgazda, hozzátéve, hogy most túl vannak zsúfolva, és az asztalsorok között nemcsak az árusoknak, hanem a vásárlóknak is szűkösebb lett a hely. „Van olyan, aki nem fér be az árujával az asztalsorok közé. De ez az illetékeseket nem érdekli, csak az, hogy minél több helyről gyűjthessék be a bérleti díjat, minél több pénz folyjon be a kasszájukba” – vélekedett egy másik panaszos, aki amiatt mérgelődött, hogy az árukkal teli ládái, zsákjai sok helyet foglalnak, és van, amikor be sem férnek azokkal az asztaluk mögé . Mint megtudtuk, a standok átrendezésével rengeteg kosz került elő. „Most súrolják fel a tavaly ideszáradt meggylevet” – tájékoztatott a hétvégén egyik olvasónk, aki annak is hangot adott, hogy még mindig hideg van, nincsenek nyílászárók, hozzátéve, hogy bezzeg nyárára biztos elkészülnek az ablakokkal, és akkor majd megfőnek a bennrekedt melegben, akárcsak a termékeik.

Az illetékesektől is érdeklődtünk ez ügyben. Adrian Băican, a rogériuszi piac adminisztrátora telefonon nyilatkozott lapunknak. Hangsúlyozta, hogy vannak még helyigénylések, emiatt tettek be még asztalokat. Hogy a zöldség- és gyümölcsrészlegre pontosan mennyit, erre a kérdésünkre állandóan kitérő választ adott. Mindössze annyit mondott, hogy összesen 440 asztal van a piacon, két sorban 44 bérelhető hely, az emeleti részen pedig 398. Ezeket legkésőbb március 9-éig lehelyezik.

Egyébként a várad-rogériuszi piac árusaitól azt is megtudtuk, hogy a február közepén szervezett nyílt vitán, melyen minden érintett Bihar megyei hivatal (fogyasztóvédelmi, munkaügyi, pénzügyi, közegészségügyi stb.) egy-egy képviselője, sőt vezetője is jelen volt, még mindig nem született megoldás az akkor felvetett problémáikra.

S. T. K.