Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ismét dolgoznak a postások

Sikerült egyezségre jutnia a Román Posta Országos Szakszervezetének (SLPR) a Román Posta Országos Társaságának (CNPR) vezetőségével. Bár a késő estébe nyúló vita után sem teljesítették minden követelésüket, a postások tegnaptól ismét munkába álltak.

ismet

Angela Feier, a posta Bihar megyei szakszervezetének vezetője tegnap kérdésünkre elmondta, hogy kedd reggeltől ismét felvették a munkát. Egyelőre fizetésemelést, bár az általuk kért nettó 200 lej helyett bruttó 80 lejt és 11,5 lej értékű élelmiszerjegyet ígértek az alkalmazottaknak. Utóbbi értékét 2,5 lejjel emelték meg. Ez azt jelenti, hogy miután a bruttó 80 lejből 33 százalékot levontak adóra és társadalombiztosításra, illetve az élelmiszerjegyeket 16 százalékkal megadózták, az emelés nettó összértéke kb. 102 lej lesz. Tehát novembertől ennyivel több pénz kerülhet a postai alkalmazottak zsebébe. „Az elvárásaink nagyobbak voltak a fizetésemelést illetően, és a munkakörülmények sem változtak, elavult számítástechnikai felszerelésekkel dolgozunk továbbra is” – fogalmazott Angela Feier, hozzátéve, hogy a csütörtök óta tartó munkabeszüntetés miatt felgyűlt levelek és csomagok száma miatt most több a feladatuk.

S. T. K.