Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Irala: egy valóra vált álom

Életre szóló élményben lehetett része a nyár folyamán egy fiatal, nagyváradi lánynak, aki a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) végzős pszichológia-hallgatójaként tagja lehetett annak a mindössze négyfős kutató-expedíciónak, amit a Kulturális antropológia kurzust vezető dr. Benedek Dezső, az amerikai Georgiai Egyetem professzora szervezett a tajvani Irala szigetére. Az alábbiakban Boros Edina személyes beszámolóját közöljük, annak az egy hétnek az élményeiről amelyet az egzotikus szigeten töltött az ősközösségi körülmények között élő Yami törzs tanulmányozásával.

Próbáltunk beilleszkedni Dubaiban is

Próbáltunk beilleszkedni Dubaiban is

 

Nagyváradi lány a világ másik felén győzi le félelmeit

Egyszer volt, hol nem volt egy nagyváradi lány, aki Kolozsváron próbált szerencsét, s végül bátorságát nagyobb siker koronázta, mint amire valaha számított volna.

Három éve kezdődött ez a történet, amikor úgy döntöttem az Ady Endre Líceumban végezve, hogy pszichológiát fogok tanulni, Kolozsváron a BBTE-n. Féltem a teljesen új élettől, s nehezen hagytam itt a betegséggel küzdő édesanyámat, de ő is arra bíztatott, vágjak bele, kövessem az álmaim, hogy egy nap az lehessek, ami mindig is szerettem volna lenni: pszichológus, akinek nem csak a munkája, hanem a hivatása is ez. De hogy lehetne valaki jó pszichológus megannyi félelemmel?

Új ízekkel való barátkozás egy családi összejövetelen

Új ízekkel való barátkozás egy családi összejövetelen

Idén végeztem el a pszichológia alapképzést, mégis úgy emlékszem elsőéves koromból dr. Benedek Dezső (az amerikai Georgia-i Egyetemen oktató) professzor antropológia (igazából „élet”) óráira, mintha tegnap lettek volna. Ennek okát nemcsak a különlegességével lehet magyarázni, hanem azzal is, hogy szívét-lelkét, idejét, energiáját nem sajnálva tanított minket egy intenzív héten keresztül nemcsak az órákon, hanem az esti kocsmázásokon is. A professzor úr négy évet kutatott Iralán (Tajvan délkeleti partjánál), ott szerzett tapasztalatait, kutatási eredményeit osztotta meg velünk nem hagyományos módszerekkel: mindent a mi kérdéseinkre válaszolva mesélt el, így állt össze a hét végére a kép a törzsről.

Nem volt titok: felsőbb éves barátok már elárulták, hogy a tanár jutalomútra viszi minden évfolyamból egyik diákját, s engem mint utazni imádó emberkét, ez egyből arra késztetett, hogy az ő tantárgyát válasszam ki az alternatívák közül. Az órák azonban teljesen megváltoztatták nézőpontom: „különleges, imádnivaló, reggeltől estig szívesen hallgatom a tanárt, de nem nekem való az a hely…” – gondoltam magamban. Megijedtem, hisz egy rejtelmes, az általam megszokottaktól teljesen eltérő szigetről van szó, s beláttam azt is, hogy talán más, aki jobban vágyik oda, inkább megérdemelné az utat. Be sem akartam tenni a nevem a kihúzásra kerülő cetlik közé, de barátaim győzködtek, nekem pedig eszembe jutott a tanár úrtól is számtalanszor hallott mondat: úgyis az fog történni, aminek történnie kell. Amikor kihúzták a nevem, nem tudtam elhinni. Tipikusan a reklámból ismert képekre gondolhatnak az olvasók: Edina most tudta meg, hogy nem lottónyereményt, hanem valami annál is fantasztikusabbat nyert, lehetőséget, legyőzni szorongását, módot arra, hogy még többet tanulhasson egy példaértékű embertől, tapasztalatot az élethez, bizonyítékot arra, minden okkal történik, és nem utolsó sorban lehetőséget, új, fantasztikus embereket megismerésére.

Büdös tofu

Büdös tofu

A lelkesedés nem hagyott sokkal alább: minden évben mikor a tanár úr Kolozsvárra látogatott, beültem én is az új diákokkal való kocsmázásra, s titkon reméltem, hogy végre beváltja az ígéretét, s nekivágunk életem egyik legnagyobb kihívásának.

Végül, idén, éppen a végzés környékén, mikor megtudtam, hogy évfolyamelső lettem, mintha a sors így jutalmazott volna meg: kaptam a hírt, hogy ezen a nyáron indulunk Iralára, a szigetre.

Éjjeli bazárban kapható finomságok

Éjjeli bazárban kapható finomságok

 

Bogarak az étlapon

Július 27-én Budapestről egy első évet, egy másodévet végző pszichológia hallgató, Benedek tanár úr és jómagam repülőre szálltunk, s életünk útjának vágtunk neki. Várakozással együtt 18 órás repülőutunk ismerkedéssel, találgatásokkal, nosztalgiázásokkal teltek. Az izgalom sem maradhatott el, hisz hírt kaptunk egy Taiwan felé tartó tájfunról is. Az első néhány napot Tajpejben töltöttük, melynek időjárása igen tréfásnak bizonyult: kint szaunaélményhez hasonló benyomásaink keletkeztek, bent pedig mindenhol a légkondicionáló berendezések miatt felsőt kellett felvennünk.

Már első este hivatalosak voltunk egy helyi családi összejövetelre, ahol új ételeket kóstolhattunk meg, többek között desszertnek is beillő édes kolbászt, szárított tengeri bogarat (amiről csak megkóstolás után tudtunk meg, hogy mi is volt valójában), garnélarákot (amelynek megtisztításához külön oktatásban részesültünk), s számunkra túlságosan rágós tintahal is akadt a fogások között. Kóstolgatás közben lehetőségünk volt belátást nyerni az ottani alkoholkultúrába is, amelynek különlegességei között szerepel, hogy az emberek soha nem isznak egyedül, így saját poharaikat sem ők töltik fel, hanem egymásét, sorra hívják meg egymást, s nemtől, kortól és családban elfoglalt hierarchiai pozíciótól függően másképp hajolnak meg koccintás előtt és után.

Pálmafákkal szegélyezett út az egyetemig

Pálmafákkal szegélyezett út az egyetemig

 

Tavaszi szél Tajvanon

A százéves rozspálinka elég bátorságot biztosított mindenkinek egy hangulatos kínai karaoke bulihoz, amelyhez mi is csatlakoztunk a Tavaszi szél és Márminálunk babám eléneklésével. Büszkeséggel töltött el minket, hogy saját kultúránkat ismertethetjük meg ottani új barátainkkal.

Ezt követően egy esti bazárba látogattunk el, ahol megannyi új gyümölcs csodálata közben megkóstolhattuk kedves tanárunk egyik kedvencét: a büdös tofut. Szerencsére a vacsorán jól belaktunk, így nem maradtunk éhesek annak ellenére, hogy enyhén szólva nem nyerte el tetszésünket ez a büdös helyi jellegzetesség. Hálával a szívemben feküdtem le, hiszen már első nap legyőztem a félelmeim egy részét: nem nevettettem ki magam pálcikával való étkezés közben, jól éreztem magam egy olyan közösségben, amelyben nem értettem az emberek által beszélt nyelvet, s megbizonyosodtam, hogy a kedvesség és a mosoly tényleg minden nyelv fölött áll.

Boros Edina

(folytatás csütörtöki lapszámukban)