Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Irala: egy valóra vált álom

(befejező rész)

 

Kipróbáljuk a yami-életmódot

Ha ez a sok kaland még nem lett volna elég, akadt több is: kis motorokon utazhattunk a szigetlakók háta mögött (sisak nélkül, de ez abban a környezetben, teljesen hétköznapi, s nincsenek balesetek), tengeri kígyót láthattunk, bételdiót (keserű, enyhén zsibbasztó hatású növény) kóstolhattunk, az óceán partjainál állva vártuk, hogy a hullámok elsodorjanak minket, s lehetőség volt régi, szigetlakó módra föld alatti gödörbe épített házikóban is aludni, amelyben éjszaka gyakori vendégek a csótányok, békák, rákok, s a tetőn pedig nem ritkán kecskék is sétálnak. Ez utóbbit személy szerint nem vállaltam be, irtózásom jóval túlmutat ugyanis az egészséges félelmek szintjén, de szándékomban áll egy nap visszatérni arra a varázslatos helyre, s addig remélhetőleg ezt is meg fogom tudni valósítani. Összességében így is büszke vagyok magamra, ami a szigeten való tartózkodásomat illeti: olyan nagy köveken sikerült átmásznom, amelyeken soha nem gondoltam volna, olyan ételeket kóstoltam meg minden probléma nélkül, amelyeket itthon soha nem rendeltem volna egy étteremben, olyan bátran fogtam meg a langusztát, mint itthon egy szúnyogot sem, s ami a legfontosabb volt elegendő energiám és lelkesedésem mindenhez, ami itthon kevésbé jellemző rám.

Pszichósok Iralan

Pszichósok Iralan

 

Látogatás a nagykövetségen

Végül három rövidnek tűnő, de igazán tartalmas nap után fájdalmas búcsút vettünk a yamiktól és Iralától. Egy 15 személyes turistaszállító repülőgéppel hagytuk el a szigetet. A gépen mindössze két sor szék volt, s olyan közel ültün  a pilótákhoz, mintha egy autóban utaztunk volna. Tajtungban átszálltunk, s Tajpejbe repültünk vissza, ahol a tajvani magyar gazdasági kirendeltségről (ami valójában a nagykövetségnek felelne meg) már a reptéren vártak minket.

Motorozás egy yamival

Motorozás egy yamival

Közösen a magyar konzulátusra látogattunk, ahol lehetőségünk volt beszélgetni a magyar nagykövettel is. A formális megbeszélést követően sor került egy kötetlen beszélgetésre is: közös vacsorán és esti összejövetelen vettünk részt a követség külgazdasági attaséjával. Neki köszönhetően sok új információval gazdagodtunk a tajpeji életről, ösztöndíj-lehetőségekről, s a mindennapokhoz tartozó érdekességekről. Reggelig tarthatott volna a jó hangulatú eszmecsere, de a következő nap is tartalmasnak ígérkezett, amihez pihenést is szükségünk volt.

Gondola tajpeji módra

Gondola tajpeji módra

 

Maokong zöld lankáin

Reggel elszántan és hálásan indultunk útnak, hiszen végre az időjárás is megengedte, hogy gondolával (nem, nem a velenceire kell gondolni, hanem egy felvonóra) felmenjünk egy kisebb hegyre. Maokong nem csak óriási teaültetvények helye, hanem buddhista templomok és paloták otthona is. Ugyanakkor a gyalogút egy dzsungelre emlékeztet: magas fák, a zöld legalább húsz árnyalatában tündöklő növények, színesebbnél színesebb pillangók vettek minket körül sétánk során. Egy-egy helyen a fák ágairól piros cetlik csüngtek le, ezek személyre szabott jóslatok voltak. Érdekesség továbbá, hogy bár a buddhizmus az a vallás, amely leginkább az egyszerűségre, gondolatmentességre törekszik, a templomokat mégis szobrok, számtalan gyertya és aranyszínű burkolatok díszítik.

Egy buddhista építmény

Egy buddhista építmény

Kilátás Maokongról

Kilátás Maokongról

Ezúttal bentről is megtekinthettük a Tajvani Nemzeti Könyvtárat, amelyben a tanár úr egyik ott dolgozó barátja körbe is vezetett minket, s mesélt a könyvtár érdekességeiről, történelméről, a régi, különleges, értékes könyvekről, amelyek minőségére hőszabályozással ügyelnek. Ami viszont ránézésre egyből szembetűnő volt: a szimmetria, úgy belső építészeti szemmel, mint berendezések szintjén. Mindenesetre ez a négyemeletes modern, mégis régiségeket is tartalmazó könyvtár minden olvasni szerető szívét elnyerné (főleg, ha elárulom, hogy angol nyelvű könyvekkel is rendelkezik). Innen útba ejtettük ShiMenTing-et, Taipei Nyugati Kapujánál lévő vásárt, ami fényeinek, kirakadóvásárainak és utcazenészeinek köszönhetően filmszerű benyomást tett rám legalábbis biztosan.

Fán csüngő jóslatok

Fán csüngő jóslatok

Taiwan-i Nemzeti Könyvtár

Taiwan-i Nemzeti Könyvtár

 

Az álomút véget ér

De egyre közeledett az este, amit az ott töltött napok alatt soha nem bántunk ennyire. Ezen a napon az este nem új ízek megismerését vagy éjszakai bazározást vagy tajpeji összejövetelt jelentett, hanem hazaindulást. Nem a közel húsz órás úttól ódzkodtunk, sokkal inkább a csodás vakációnktól való elbúcsúzástól. A repülőre szállás és a Dubai-i pihenő is nosztalgiával töltött el bennünket: újraéltük az első napok izgalmait, de már csalódottabban, hiszen tudtuk, hogy ezek az álomút végét jelentik. Budapesten elszakadt egymástól a négytagú kis család, de azóta is lélekben együtt a csapat, amelynek minden tagja visszavágyik és újraélné a kalandokat.

Fekete szezámfagyi

Fekete szezámfagyi

Összefoglalni nem lehet, hogy mit éltem át ez alatt a körülbelül tíz nap alatt. Úgy gondolom, olvasva a beszámolót is azt érezheti az ember, hogy leírhatatlan mennyiségű és minőségű élményről van szó. Így hát inkább csak köszönetet szeretnék mondani, elsősorban Benedek Dezső professzor úrnak (aki erdélyi származású, Amerikában híres professzor ma, mégsem feledkezett meg az itteni fiatalság sorsáról), anyukámnak, aki bár már nem él, de támogatott, hogy ezt az egyetemet válasszam, s kövessem az álmaim, tegyem amit tennem kell, családom élő tagjainak, akik elengedtek, de izgultak végig értem, keresztszüleimnek, Csuzi Istvánnak és Emesének, akik most távol innen, de mindig támogatták tanulmányaimat, s bíztak sikereimben, legjobb barátaimnak, akik meggyőztek, hogy bedobjam a nevem és akik tudták, hogy legyőzöm a félelmeim, volt tanáraimnak Sarkadi Viktóriának és Fazakas Gábornak, akik úgy az Adyban, mint most az úttal kapcsolatban is bíztattak és büszkék rám, példaképemnek, Szabó Anikónak, aki segített a hatalmas élményekhez erőt gyűjteni; s végül, de nem utolsó sorban egyetememnek, hiszen lehetőséget ad évről évre ennek a tantárgynak az oktatásának és ennek az álomnak a valóra válásának. Köszönöm!

Boros Edina