Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Irala: egy valóra vált álom

(folytatás szerdai lapszámunkból)

 

Mikor meglegyint a tájfun

Az elkövetkezendőkben sem unatkoztunk Tajpejben, megnéztük a nemzeti egyetemet és könyvtárat, amit megirigyeltünk, hiszen az oda vezető utat pálmafák szegélyezték. Az előre megjósolt tájfunnak szerencsénkre csupán a széle érte el Tajpej városát, de ez is elég volt ahhoz, hogy újabb tapasztalatokkal gazdagodjunk: nekidőltünk a szélnek, megtapasztaltuk a természet hatalmas erejét, megfigyeltük, hogy az ottaniak hozzánk képest hogyan viszonyulnak a tájfunhoz.

Nem csak a tájfunhoz való viszonyulásban különböznek azonban az ottaniak tőlünk: fegyelmezettebbek és sok esetben kedvesebbek is az itthoniaknál. Szervezettség jellemzi továbbá úgy a hivatalos ügyintézéseket, a tömegközlekedést vagy a hulladékelszállítást. Példának okáért csomagjainkat akár felügyelet nélkül otthagyhattuk egy nyugodtabb környékén, később megtaláltuk, a tájfun szele által kitépett pálmafák és elesett kerékpárok pedig másnap délutánra már el voltak takarítva.

Egzotikus gyümölcs

Egzotikus gyümölcs

 

Papajaturmix Tajpejben

Nevezetességek közül megnéztünk pagodákat, a Csang Kaj-sek mauzóleumot, híres éjszakai bazárokat, a híres japán bevásárlóközpontot, a SOGO-t (melyben egy hölgy végigkíséri az utasokat a liftben, s tájékoztatja a vásárlókat mindenről, az üzlet bezárásakor pedig az ott dolgozók rövid elköszönési rituáléval búcsúztatják az ott vásárlókat). A sok nézelődést pedig különböző kávézóban eltöltött pihenéssel tarkítottuk, melyekben szintén különlegességeket kóstoltunk meg: malátateát, tejteát, licsi-sört vagy papayaturmixot többek között. Lett is egy kedvenc kávézónk, ahol kedves tanárunk már 40 évvel ezelőtt is kedvelt vendég volt (ma is felismerték őt), s meglepetésként egy iralai szigetlakóval (yamival) is találkoztunk ott.

Az ott töltött estéink közös megbeszélésekkel teltek: nyelvészkedtünk, tanultunk tanárunktól nagyon sok érdekességet a világ kultúráiról, humorvilágáról, s mindeközben különleges gyümölcsöket kóstolgattunk: licsit és maracuját (melyek édesek és néha itteni bevásárlóközpontokban is kaphatunk), mézalmát (ami kívülről zöldséghez hasonlít inkább, de íze valóban különlegesen édes gyümölcsre emlékeztet), csillaggyümölcsöt (savanykás-édes, csillag alakú finomság), dürjent (aminek illata a büdös tofuéval vetekedett, íze azonban sokkal kellemesebb volt, ezt egyébként egyszer egy újságíró úgy jellemezte, olyan mintha epret ennénk az illemhelységből).

Irala

Irala

 

Érkezés a szigetre

Izgalomból nem volt hiány azonban soha, hisz nem tudtuk, hogy a tájfun miatt sikerül e Tajpejből Taitungba, onnan pedig Iralára jutnunk. Végül, kegyes volt az időjárás és Tajtungba vonattal, onnan pedig másnap hajóval Iralára utaztunk. A Tajpejben megismert éjszakai bazárok mellett egyre több yamival találkozhattunk és találunk egy yami kávéházat is, amely tele volt díszítve yami szimbólumokkal és yami szuveníreket lehetett vásárolni tőlük. Sőt, kikötőváros lévén, itt már a Csendes-óceánt is láthattuk.

Benedek tanár úr újra segít

Benedek tanár úr újra segít

Másnap óriási hullámokkal megküzdve bár, de átértünk egy hajóval Irala szigetére, ahol a kikötőben már vártak minket tanárunk szigetlakó barátai, akiknél vendégeskedhettünk néhány napig. Leírhatatlan megérkezni egy olyan szigetre, amelyről három évvel ezelőtt tanultam, amelynek történeteit, tabuit, hitvilágát már ismerem, de nem szólnak róla sem reklámok, az ember barátai sem erre nyaralnak, olyan volt, mintha egy új világba léptem volna be. A gyönyörű zöld környezet, a kék legszebb árnyalataiban tündöklő óceán, az emberek fogadtatása: ezek értették meg igazán velem, hogy milyen szerencsés is vagyok.

Búvárkodás

Búvárkodás

 

Ősi emlékek és nukleáris lerakat

Másrészt ambivalens érzések is hatalmukba kerítettek: ezelőtt 40 évvel még a yamik életét nem zavarták meg turisták, ágyékkötőben jártak, pontos napi rituáléjuk volt, amit az időjárás és a halászathoz szükséges feltételek szabtak meg, föld alatti gödrökben építettek lakhelyet maguknak, ma meg a globalizáció és az újonnan oda telepített nukleáris lerakat hatására minden felborult. Régen nem volt pénz, ún. marapunayt (kék gyöngy) használtak, de ezt sem konkrétan fizetőeszközként, ma azonban a híres üdítőket, cidereket ugyanolyan tajvani új dollárral (NTD) vásárolják meg, mint a fővárosban. Valami varázslatos mégis maradt e szigeten: a szabadság, nyugodtság, az emberek különlegessége, történeteik, szimbólumaik, s főként hitviláguk teljesen lenyűgözött engem. Tabuik közé tartozik például a halálról való beszéd, vagy a halál jelképének (pillangó) kergetése, a nők óceánban való fürdése, stb.

Sárkánykapu (GoT rajongók hasonlítsák össze a Lenninster címerrel)

Sárkánykapu (GoT rajongók hasonlítsák össze a Lenninster címerrel)

Sok kalandot éltünk át a szigeten, amit körbeautóztunk, hiszen kis területű, megnéztük a nukleáris lerakat helyét, ellátogattunk egy világítótoronyhoz, megnéztük kívülről a nemrég épített iskolát, lehetőségünk volt sziklákat mászni (ezeket egyébként arról nevezik el, hogy mire hasonlítanak, pl. Sárkánykapu), ellátogattunk az Igangra (ami szintén egy óceán által körülvett szikla, s egyben temetkezési hely is azok számára, akik a szigetlakók hiedelmei szerint démonok munkája általi halállal távoztak az élők sorából).

Általunk halászott languszta

Általunk halászott languszta

 

Alámerülünk az óceánba

Legkülönlegesebb szememben mégis a búvárkodás maradt: házigazdáinktól búvárfelszerelést kaptunk, s egy kevésbé szeles délután lehetőségünk volt az óceán főként növény-, de állatvilágát is megcsodálni. Színes korallokat és kagylókat láttunk főleg, megnéztük, hogy a tapasztalt szigetlakó, hogy hozza fel két percenként a sok-sok összegyűjtött kagylót. Bár ezeket végül nem ettük meg, mi is hozzájárultunk másnapi ebédünkhöz. A Tajtingból hozott hálókat ugyanis az óceán kijelölt helyein közösen elhelyeztük, s másnap korán reggel (dagály-apály idejére különösen figyelve) izgalommal vártuk, hogy sikerült-e homárt vagy egyéb finomságot fognunk. Végül, mindőnk számára elegendő langusztát tartalmaztak a hálóink.

Kipróbáltunk egy helyi vendéglőt is, ami azonban inkább egy családi ház konyhájának és nappalijának tűnt: végig is nézhettük, hogy készül a vacsoránk: zöldséges, tojásos sült rizs.

Boros Edina

 

(Befejezése pénteki lapszámukban)