Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ír vendégek Élesden

Idén júliusban is népes csoport látogatott Élesdre Észak-Írországból. A 31 ifjú és idősebb vendég a lurgani Shankill Parish gyülekezetből érkezett lelkészük vezetésével.

A majd két hét alatt, amelyet az Élesdi Református Gyülekezetnél töltöttek, sok tevékenységen vettek részt az egyház keretén belül, például gyermekeknek tartottak szórakoztató bibliaórákat. Ezekre a délelőtti alkalmakra több mint 50 gyermek jött el. Emellett angol nyelvet oktattak fiataloknak és időseknek egyaránt, csoportokra osztva őket eddigi tudásuk szerint, ahol játszva sajátíthatták el e nyelv rejtelmeit. Az érdeklődők dobolni is tanulhattak az ír vendégektől, hiszen háromszor dob-oktatást is tartottak fiataloknak, melyen ifjú tehetségek váltak ki a hangzavarból. Délutánonként családokat látogattak, és csomagot vittek az idősebbeknek, valamint énekeltek és imádkoztak a családokért. Ha az időjárás megengedte, közmunkán is részt vettek, a Bocskai István Kulturális Központ udvarát segítettek kitakarítani.

ir vendegek 3

Vendég és vendéglátó

A sok munka után nem maradhatott el természetesen a szórakozás és a pihenés sem: hétfő este barátságos focimeccsen drukkolhattunk a helyi sportpálya lelátóin az ír és az élesdi játékosoknak. A fiatalok az utolsó délutánjukat az élesdi gyerekekkel töltötték a helyi strandon, ahol utoljára nevethettek egy nagyot a pénteki búcsúkönnyek előtt. Nem kellett azonban végleg elköszönnünk tőlük, hiszen megígérték, hogy jövőre is itt lesznek, minden évben jobban és jobban elmélyítve a kapcsolatot a két gyülekezet között, amely egymást segíti. A vasárnapi istentiszteleten az írországi lelkész hirdette az igét, amelyben szintén arra utalt, hogyha mind egy egészséges test tagjai akarunk lenni, akkor észre kell vennünk a másikat, és meg kell tanulnunk együtt dolgozni, Jézust tartva a középpontban.

ir vendegek 1

Közös csoportkép

Ezúton is megköszönjük a segítségét mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a felejthetetlen két héthez, legyen az fizikai munka, konyhán való segédkezés vagy az a sok elmondott imádság, amely áldásossá tette a találkozást.

Kajántó Beáta