Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

In memoriam Kertész Imre

Önerőből küzdötte fel magát. Volt fizikai munkás, mint  Jack London, és mint sajtómunkás ismerkedett meg az írás művészetével. Életét, munkásságát behatárolta, beárnyékolta a gyerekkori üldöztetés, a megalázás, a krematóriumok füstje. A vészkorszakban volt gyerek, de felnőtté vált a munkaszolgálatosok megalázott, halálra ítélt seregében, ahova 14 éves korában hurcolták el – ártatlan sorstársaival együtt.

Tizenévesen többször találkozott a halállal. Akkor is, mikor egy hálótársa hunyt el, de ő erről napokig hallgatott, hogy elfogyaszthassa vékonyka ebédjét, hogy megmeneküljön az éhenhalástól.

Őt is az emberi szolidaritás, a segítség mentette meg, mikor esőben, sárban, szélben, sok órás sorbaállás után el akart esni, megtartották, ha sebesült lábakkal összeesett, a hátukra vették és biztonságos helyre cipelték. A későbbi író itt találkozott a pokollal, az emberi kegyetlenséggel, de az emberi humánummal is, amely kigyöngyözik még a diktatúrák, az embertelenségek szorításában is. Őt sorstársai segítették, de mikor a lába beteg lett, egy-egy egészségügyi dolgozó is megszánta és segített rajta.

Mikor vége lett a háborúnak, s a sok-sok szenvedésnek, és hazakerült Budapestre, elkeserítette az a közöny, ami vele szemben megnyilvánult, hiszen sok ajtó bezárult előtte. Hátborzongató, de mégis, egy adott pillanatban nosztalgiával gondolt a fogolytáborra, ahol a szenvedéseken és megaláztatáson túl egy kis odafigyelést, talán szeretetet is kapott. „Mindent  kérdeznek tőlem a koncentrációs táborokról, a krematóriumokról, de sohasem kérdeznek a koncentrációs táborok boldogságáról” – fakadt ki egyszer.

1945-ben tért vissza Budapestre, s az 1955 és 1960 között keletkezett írásait beépítette a Sorstalanság című regényébe, amiért 2002-ben magyar íróként először Nobel-díjat kapott. A Svéd Akadémia döntésének indoklásában így szerepel: „Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.”

Kertész Imre nagyon sérülékeny, finom lelkű, óvatos tollú író volt, vágyott a szeretetre. A Nobel díj nem hozott számára osztatlan örömet, előítéletek, gyanakvó, rosszindulatú, irigykedő, sanda pillantások kereszttüzébe is került. Ez történt akkor is, mikor 2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitűntetést, a Magyar Szent István  Rendet. Sokan azt sugallták neki, hogy – politikai alapon – ne fogadja azt el az Orbán kormánytól.

Halálával egy nagy ember, egy nagy író ment el. Legkiemelkedőbb regényének a Sorstalanság címet adta. Az ő sorsa egy művész sorsa, egy kisebbségi sors a XX.–XXI. századi Európában.

V. Szilágyi István