Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Imával köszöntötték az új évet

Sok nagyváradi magyar vett részt a székesegyházban az óesztendő utolsó és az új esztendő első szentmiséjén, így, a római katolikus szertartási szokások szerint búcsúztatja a tavalyi évet és köszöntve az idei esztendőt.

Az új esztendő első miséjén szűz Mária istenanyaságát ünnepelték

Az új esztendő első miséjén szűz Mária istenanyaságát ünnepelték

December 31-én, a polgári év utolsó délutánján Böcskei László megyéspüspök mutatott be hálaadó szentmisét a bazilikában. Szentbeszédet Fodor József általános helynök mondott, aki rámutatott arra, hogy 2017-ben is a három isteni erényre, a hitre, a reményre és a szeretetre kell, kellene a katolikus hívek építsék életüket, cselekedeteiket. Ismertették a székesegyház plébániájának a 2016-os évre vonatkozó statisztikáit, majd Böcskei püspök köszönetet mondott mindenkinek a lelki és anyagi támogatásért, melyet a püspökségnek nyújtottak, s Isten áldását kérte az óesztendőt búcsúztató gyülekezetre.

Az óév utolsó miséjén is sokan imádkoztak a váradi székesegyházban

Az óév utolsó miséjén is sokan imádkoztak a váradi székesegyházban

Január 1-jén, az egyik legjelentősebb katolikus ünnep Szűz Mária Istenanyaságának tiszteletére celebrálta az újévi szentmisét Böcskei László megyés püspök. Szentbeszédet Kovács F. Zsolt atya mondott, aki prédikációjában Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének alábbi versére utalva: „az egész teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” (Róm 8, 19) beszélt a keresztény embert érő kihívásokról, melyekre ebben az évben az eddigieknél is nagyobb erővel kell odafigyelnünk. A január elsejei szentmise nem csak évindító szertartásként fontos, de a római katolikus és keleti keresztény egyházakban is egyike a legfontosabb ünnepeknek, mint Szűz Mária istenanyaságának ünnepe, amelyet január 1-jén, karácsony nyolcadnapján tart a római katolikus egyház, Jézus névadó ünnepére emlékezve. Számos országban ez a nap a fogadalmak napja.

Szőke Mária