Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Igaz, hogy jobbá tehetjük a világot”

Közel száz gyermek és felnőtt gyűlt össze csütörtökön a nagyváradi főtéren a Caritas Catolica szervezésében, hogy egy rendhagyó zenei villámcsődülettel népszerűsítsék a hétfőn kezdődő jótékonysági szervezetek fesztiválját (SociONGfest), amelyet szintén a Szent László (ma Unirii) téren tartanak ma, május 29-én, 13–17 óra között.

igaz hogy 1

A csütörtöki villámcsődület résztvevői Michael Jackson és Lionel Richie 1985-ben jótékonysági céllal írt slágerét, a We Are the World-öt adták elő, amely a fesztivál alapgondolatához hűen egyszerre ünnepli az emberi sokszínűséget és az összefogásban rejlő hatalmas erőt. A külön erre az alkalomra összeállt kórus több mint öt percen át gyönyörködtette énekével a járókelőket, akik közül sokan szintén bekapcsolódtak az angol nyelvű refrén éneklésébe: „Mi jelentjük a világot / mi vagyunk a gyermekek / mi vagyunk azok akik szebbé tehetjük a holnapot / tehát kezdjünk el adni / Ez a mi döntésünk / megmentjük a saját életünket / és igaz, hogy jobbá tehetjük a világot / csak te és én”. Az előadást még varázslatosabbá tette, hogy a kórustagok éneklés közben jelbeszéddel is elmutogatták a dalszöveget.

A minikoncert közben a Caritas Catolica önkéntesei szórólapokat osztogattak és minden érdeklődőt meghívtak a hétfőn kezdődő SociONGfest-re, melyen 30 szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezet mutatkozik majd be. Az érdeklődőket rendkívül gazdag programkínálattal várják a főtéren: 13 órától nyilvános időstornával kezdődik a fesztivál, amelybe bárki bekapcsolódhat, a szervezetek standjainál lesz ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérés, angol nyelvteszt, újraélesztési technikák bemutatója bábun, a látogatók elsajátíthatják a tapasztaláson alapuló DIA tanulási rendszert, kipróbálhatják milyen kerekesszékkel végigmenni egy akadálypályán, megtaníthatják hogyan mozgassanak vagy ültessenek ki ágybanfekvő betegeket. A gyermekeket ugyanakkor bohóc-animátorokkal, arcfestéssel és kézműves programokkal, illetve közösségi játékokkal várják. Nagyváradi iskolások segítségével elkészül majd egy hatalmas „szociális portré” is.

Sz. G. T.