Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Időutazás”, amelyen a Szentírás az útmutató

Immár tizenhárom éve minden nyáron megszervezik a nagyvárad-csillagvárosi református gyülekezetben a vakációs bibliahetet. Ezen a héten Az időutazó című, játékos, vallásos, zenés, kézimunkákkal tarkított foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. És hogy kerek legyen a történet, minden kis „időutazó” érkezéskor cukorka formájában egy-egy „időkapszulát” is elmajszolhatott.

A hétfőtől péntekig tartó esemény minden napján egy-egy történetet dolgoztak fel a szervezők a kis vendégekkel. A napokra lebontott vezérgondolatokat (Légy engedelmes!, Légy becsületes!, Bocsáss meg!, Vidd az örömhírt!, Válaszd a mennyországba vezető utat, válaszd Jézust!) nemcsak megbeszélték, hanem egy-egy történettel dramatizálták is azokat, majd hozzájuk illő énekeket tanultak, illetve a témába vágó kézműves-foglalkozáson is részt vehettek a kicsik. Azt is megtudhatták, hogy az időutazáshoz nemcsak utazóra, és időútra, hanem térképre is szükség van, amely ezúttal nem más, mint maga a Szentírás.

idoutazas 1

Sok gyermek vett részt a bibliahéten

Naponta legalább félszázan érkeztek a bibliahétre, sőt, az idén a csíksomlyói Csibész Alapítvány által nevelt csángó gyerekek közül hetet vendégül láttak. A házigazdák egész héten gazdag programról, finom ennivalóról gondoskodtak számukra. Például tegnap délután a Pro Familiae Alapítvány jóvoltából mézeskalácsot süthettek, de ellátogattak az állatkertbe és Püspökfürdőre is.

A gyerekekkel Vincze Zoltán lelkipásztor, Vinczéné Pálfi Judit egyházkerületi missziói előadó-tanácsos (főszervező), Gáti Gudor Boróka óvónő, Ellenes Jakaffy Emese tanító, Kertész Otília vallástanár foglalkozott, az élő zenét pedig Gáti Sándor (oboa), Vincze Balázs (gitár), valamint Vincze Zoltán (nagybőgő) biztosították. Mint megtudtuk, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben Vinczéné Pálfi Judit a vakációs bibliahetek főszervezője, akinek elmondása szerint ezen a nyáron kb. kétszáz gyülekezetben nagyjából 12 ezer gyerekkel foglalkoznak majd. „Élet van a gyülekezetekben, e formában is zajlik az igemag elültetése” – fogalmazott. Egyébként az idei bibliahét anyagát a hollandiai KOEN Alapítvány, valamint a romániai Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány koordinálásában ezúttal a Szlovákiai Magyar Református Egyház lelkészei és vallástanárai állították össze.

idoutazas 2

Szünetben játszottak és jóízűen uzsonnáztak a részvevők

A bibliahét szokás szerint a vasárnapi istentisztelettel zárul, amelyen a gyerekek ünnepi műsor keretében bemutatják, mi mindent tanultak ez alatt az egy hét alatt.

Sükösd T. Krisztina