Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Huszonöt éves Érmihályfalva város

Május 4-én jubileumi ünnepet ül Érmihályfalva városa, ugyanis huszonöt éve lesz annak, hogy a települést várossá nyilvánították. Az évfordulóról több programmal is megemlékeznek.

Az eseménnyel kapcsolatban Nyakó József polgármester elmondta, egész napos rendezvénysorozatot terveznek. A főtérre színpadot állítanak fel, mely elé több száz széket helyeznek ki, és mintegy promenádszerűen a város kulturális életét alkotó csoportok szórakoztatják majd a közönséget. Az eseményre már szerződtetve van egy rézfúvós zenekar is, akik megadják majd az ízét-módját-hangulatát is a negyedszázados jubileumnak.

huszonoteves 1

A város bejáratánál

A fajsúlyosabb események egyike egy kiállítás lesz, melyen fényképek szemléltetik majd a várossá válás folyamatát, amelyek a ’89 utáni időszakban jelentek meg a megyei, illetve az országos sajtóban. A kiállítás anyagának zömét a helyi lakosságtól gyűjtik össze. Az anyagot április 30-ig, azaz szerdával bezárólag kérnék beszolgáltatni a városi könyvtárba, vagy a helytörténeti múzeumba, természetesen csak a tárlat idejére. Régi, illetve átalakított épületekről, a város arculatának változásairól, intézményekről, eseményekről, dokumentumszerű történésekről várnak fotográfiákat – fűzi hozzá az elöljáró.

Fontos mozzanata lesz még az eseménynek az a fórumszerű találkozó is, amelyet szintén a szabadtéri színpadra terveznek. Olyan szemtanúkat hívnak meg beszélgetésre, akik negyedszázaddal ezelőtt aktívan részt vettek a város közügyeiben, vezetésében, illetve megélték a várossá válás pillanatait mint eseményt. A polgármester egy rövid dokumentumfilmet is tartogat az ünnepi alkalomra, méghozzá olyat, amelyet a kommunista rezsim idején, kötelező módon vetítettek a művészfilmek előtt „híradó” néven. A film Mihályfalva várossá minősítésének körülményeiről szól. Csak a lejátszásával akad még némi gond, mivel a filmszalag korabeli vetítőgépet igényel. A „relikvia” megtekintésének lehetőségére addig is keresik a megoldást – mondta Nyakó József.

Sütő Éva