Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Hügel Ottó, a Nagyvárad atyja

Volt Váradon nyomda, volt újság azelőtt is, hogy Hügel Ottó a városba költözött volna, de az első igazi nagyvárosi jellegű napilapot ő adta ki saját nyomdájában, 1870. július 3-án.Volt nyomda, az úgynevezett Tichy nyomda, a Szemináriumi nyomda utóda, és volt a Bihar nevű újság is, ami eleinte négy, majd heti két alkalommal jelent meg. Majd megszűnt. Hügel megalapítja a Nagyváradi Lapokat, ami hetente kétszer jelenik meg. Ezt azonban 1870 júniusában megszünteti, hogy beindítsa nagy álmát, a Nagyváradot.

Hugel 1

Hügel Ottó

 

Amíg azonban idáig jut a váradi újság, újságírás, sok víz lefolyik a Kőrösön attól a naptól kezdve, hogy Hügel leszáll a Budapest–Püspökladány–Nagyvárad vonatról 1861 áprilisában és elindul új munkahelyére, Moll Gusztáv 1858-ban alapított kőnyomdáját vezetni. Az ambiciózus fiatalember 1862-ben ezt a kis nyomdát megvásárolja, és miután polgárjogot nyer, azonnal kérvényezi a királyi helytartónál egy könyv és zenemű-kereskedés, valamint kölcsönkönyvtár megalapításának engedélyezését. A válasz azonban elutasító volt, mert „a városban ezen intézmények száma elegendő”. Hügel nem nyugszik bele, és ugyanebben az évben megveszi 1200 forintért Demjén József papír- és könyvkereskedését.1863-ban könyvkötői iparengedélyt kap. Szorgalma határtalan, napjai javarészt munkával telnek. Egyre szaporodó családjára alig jut ideje, és még a város közéletében is szerepet kap, mégpedig a törvényhozói testületben.

1868-ban hatalmas anyagi áldozatvállalással könyvnyomdát alapít.

Hugel 2

A Nagyvárad egyik címoldala

A Nagyvárad tulajdonképpen nem egyedül a Hügel ötlete volt, mesélte egy jubileumon Báttaszéki Lajos, a lap első főszerkesztője, hanem inkább a szükségszerűség adta, mert a Nagyváradi Lapok megszűnt és kellett helyette valami új. Adva voltak a tehetséges írogatók, úgy mint Gyalókai Lajos, Ritoók Zsigmond, dr. Dőry József és mások, akiknek teret kellett adni ez egyre növekvő információéhségben, mivel a város lakóinak intelligenciája is egyre növekedett. Igen ám, de hiányzott egy kiadó. Egy ügyes kiadó, akinek kezében prosperálni fog egy új lap. Egy új, mindenképpen napilap. Mert bosszantó módon a pesti újságok hamarább hozták le a helyi híreket, mint a hetente kétszer megjelenő Nagyváradi Lapok– fejezi be Báttaszéki.

Aztán egy Blaha Lujza-vendégszereplés szünetében Báttaszéki találkozik Hügellel, összedugják a fejüket, és a következő szünetre megvan a lap címe és fő irányelve. Az, hogy politikamentes, társadalmi lap lesz. Fő munkatársak, Rádl Ödön, Rimler Károly és még pár lateiner (értelmiségi – szerk. megj.). Aztán június 20-án megjelenik a mutatványszám és 1870. július 3-án az első, rendes szám. A hőskorról annyit érdemes még megjegyezni, hogy 1873-ban Hügel maga veszi át a szerkesztést, és ebben az időben változtatja meg az eddigi kis formátumot nagyobbra. Majd 1883-ban még nagyobb lesz a lap, ezzel elnyeri a legnagyobb formátumát.

Az indulás után pár héttel már hatszáz előfizetője volt és kb. ennyi olvasója is, ami az akkori vidéki viszonyokhoz képest nem is rossz. És hangsúlyozzuk újra a politikamentességet. Ezt az elvet 1879-ig tudta tartani a lap, de ekkorára a kiadónak is és a szerkesztőségnek is rá kellett jönnie, hogy az élet minden területét áthatja a politika, tehát nem lehet megkerülni. Hiába állt a lap szellemiségében magas szinten, hiába a szabadelvűség ténye, Hügel 1879-ben beadja a derekát és a Nagyvárad a Deák–Tisza párt hivatalos lapja lett. Ez a lépés mind anyagilag, mind erkölcsileg nagyot lendített a kiadványon. Újra fölülkerekedtek az 1875-óta fennálló másik váradi napilapon, a Szabadságon. Ez az állapot 1887-ig tartott. Ekkor a Deák–Tisza párt a Szabadságra ruházta át a pártlap jelleget.

Hügel Ottó 1890-ben bekövetkezett halála mélyen érintette a lap életét, majdnem a megszűnésig jutottak, de egy rövid, válságos időszak után új főszerkesztővel (Böszörményi Géza), valamint Winkler Lajos polgári iskolai tanár és néhány barátja hathatós anyagi segítségével sikerült fennmaradnia. De ez már egy másik történet.

Végezetül ejtsünk néhány szót (ha eddig nem azt tettük volna) annak az embernek az életéről, aki megteremtője volt az első, igazi váradi napilapnak, a heti hatszor megjelenő Nagyváradnak, abban a városban, amit talán még szülővárosánál is jobban szeretett.

Hügel Ottó 1833-ban született Győrött, tekintélyes polgári családban. Iskoláit Pesten és Szegeden végzi, de alig 16 évesen beáll tüzérnek Damjanich seregébe. Tevékenyen részt vesz a szolnoki csatában, majd Lányi tüzérségével Aradra, végűl Temesvárra vonul, ahol harcol az ostromban tűzmesteri rangban. A bukás után Bécsbe megy tanulni, de közben dolgozik bátyja nyomdájában és megismerkedik a nyomdászat mellett a hírlapirodalommal és rengeteg magyar irodalmi és politikai személyiséggel. 1853-ban újra besorozzák, de folyamatos betegeskedése miatt végleg leszerelik.

1861-ben nősül meg először, neje Jánky Antónia, akitől hat gyermeke születik. Neje 1881-ben bekövetkezett halála után 1883-ban újranősül, ezúttal Bécsből hozva feleséget, Vógler Eugéniát, akitől még két gyermeke születik.

Életének utolsó három hónapja folyamatos és egyre erősebb szenvedésben telik, és ágyhoz köti betegsége. Régebbi tüdőhurutja egy súlyos influenzától kiújul és légcsövét is megtámadja. Még betegágyán is folyton dolgozik. A lap munkatársai mindennaposak ágya mellett, ugyanígy az üzlet- és nyomdavezetők is. Így igyekszik kézben tartani az ügyeket. Az éjjel érkező táviratokat maga veszi át és az utolsó percig ő írja az országgyűlési tudósításokat. Hajnalonként elvégzi a lap revízióját. Ám testi és lelki ereje rohamosan fogy, és 1890. április 8-án a tuberkulózis győz. Hügel Ottó, a Nagyvárad felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa, Nagyvárad város törvényhatósági bizottságának tagja, könyvkereskedő és nyomdatulajdonos visszaadja lelkét teremtőjének.

Hugel 3

A lapalapító nyomdatulajdonos egykori síremléke

Örök nyugalomra a nagyváradi Olaszi temetőbe helyezik 1890. április 10-én, nagy részvét mellett.

Annyit tudunk, hogy sírkövét széttörték, földi maradványainak sorsa ismeretlen.

(Forrás: a Nagyvárad 1890-es lapszámai; Nagyvárad jubileumi emlékalbum, 1910.)

Farkas László

Nagyvárad