Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Hol fáj a lélek?

Az orvostudomány régen felfigyelt arra a jelenségre, hogy vannak betegségek, amelyeknek a hátterében semmiféle szervi elváltozás nem mutatható ki. A beteg mégis szenved, és tüneteket produkál. Ekkor kapott lábra az a feltételezés, hogy talán a lelki tényezőknek is szerepe lehet ebben.

hol 1

Azóta már tudjuk, hogy nemcsak a „klasszikus” pszichoszomatikus betegségek létrejöttében van a pszichének szerepe, hanem szinte minden más betegségben. Mert a test és a lélek nem választható szét egymástól, közöttük a kommunikáció folyamatos. Egészen bizonyos, hogy a hangulataink és az érzéseink eljutnak az utolsó kis sejtünkig is. A félelem, a magány, a szomorúság és a boldogság éppúgy, mint a stressz vagy a csalódottság. Minden érzelemhez és testérzethez hozzátartozik egy idegpálya és egy vivőanyag, ami ezt az „érzést” eljuttatja legapróbb porcikánkig. Ha pl. félni kezdünk, a szervezetben kortizol keletkezik, ha boldogságot élünk át, akkor endorfin. A tudósok nagyon sok ilyen vivőanyagot azonosítottak már, de egészen bizonyos, hogy még újabbakat fognak felfedezni.

A felvilágosodás korában Descartes volt az, aki különválasztotta a testet a lélektől. Az orvostudomány sokáig e gondolat hatása alatt állt, és ezért megkülönböztetett organikus és funkcionális betegségeket. Azonban pl. az irritábilis bélszindróma a funkcionális kategóriába tartozott, mert semmilyen szervi elváltozást nem lehetett kimutatni, a betegek mégis évekig szenvedtek. Később, ahogy egyre bővült a tudásanyag, kiderült, hogy a stressznek döntő szerepe van a betegségek kialakulásában. Ezt kezdetben csak statisztikai megfigyelések támasztották alá, például az, hogy ugrásszerűen megnőtt a halálos gyomorvérzések száma, amikor Londont a németek bombázták. A felvilágosodás előtti kultúrákban, a természeti népeknél, a népi gondolkodásban és a gyógyászatban sem volt soha szétválasztva egymástól a test és a lélek. Kevesen tudják, hogy az első orvosok, kutatók, akik a test és a lélek közvetlen kapcsolatára tudományos bizonyítékot találtak, magyar, többnyire külföldön élő és munkálkodó orvosok, biológusok voltak.Nagy-Britanniában létrehoztak egy orvoscsoportot, amelynek munkájába éppúgy bekapcsolódott orvos, mint pszichológus vagy szociális munkás. A háttérben az állt, hogy úgy gondolták, nem a betegséget, hanem magát a beteget kell gyógyítani, méghozzá komplex módon. A gyógyulásban pedig kiemelten nagy jelentősége van annak, hogy az orvos hogyan kommunikál a betegével. Franz Alexander az USA-ban írta le először, mely betegségeket tekintünk pszichoszomatikusnak. Selye János pedig kanadai munkássága alatt dolgozta ki azt az elméletet, mely szerint a biológiai és a lelki stressz nem választható el egymástól. Azóta tovább finomodtak a pszichoszomatikáról az ismereteink. Sok egymásnak ellentmondó vizsgálati eredmény is született. A klasszikusan lelki eredetűnek gondolt gyomorfekélyről például kiderült, hogy a helikobakter okozza. Más vizsgálatok szerint viszont sok esetben a stressz váltja ki a megjelenését. Azt is megfigyelték ugyanakkor, hogy nagyon sok stresszes ember van, akik nem lesznek gyomorfekélyesek, de azt is, hogy Ázsia egyes részein a lakosság jelentős része 5 éves korára helikobakterrel fertőzött, mégsem alakul ki náluk gyomorfekély.

Hogy akkor végül is mi okozza ezt a betegséget, mai felfogással az a válasz, hogy ha valaki helikobakterrel fertőzött és stresszes, akkor nagyobb valószínűséggel lesz gyomorfekélyes, mintha ezekből csak az egyik volna rá jellemző, vagyis akkor, ha a pszichés és a testi tényezők összeadódnak. Ma már ennél is tovább megy a tudomány, mert nemcsak a lelki és a testi tényezők együttes szerepét hangsúlyozza, hanem a szociális környezet, sőt a spiritualitás szerepét is és bio-pszicho-szociális-spirituális modellben gondolkodik.

Győri György