Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Hitvallással záruló találkozók

hitvallassal 1

Hét régió képviseletében több mint kétszáz személy gyűlt össze október 5-én, csütörtökön a nagyváradi vártemplomban, ahol Böcskei László római katolikus megyéspüspök mutatott be hálaadó szentmisét a Szent László Regionális Találkozók záróakkordjaként. Prédikációjában a főpásztor a termőföldhöz hasonlította a befogadó lelkű híveket, akikben az Úr elvethette az üdvösség magjait. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban szervezett hét regionális találkozó lelkületét felidézve rámutatott – Szent László példáját és az általa is követett keresztény küldetést a továbbiakban is fel kell ismerni és fel kell vállalni. A szentmise második részében a találkozó eredményeként született elhatározásokat imába foglalva olvasták fel a régiók képviselői és ezt követően a hívek ünnepélyes hitvallást tettek a Szent László király által is képviselt értékek mellett. A szertartásról távozó zarándokokat kaláccsal, péksüteményekkel, valamint forró teával vendégelték meg a püspökség és az egyházmegyei karitász munkatársai.

Sz. G. T.