Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Hídőrző vértanúink öröksége

Mintegy száz nagyváradi magyar polgár jelent meg azon a szombat délutáni megemlékezésen, mely során annak a tizenkét mártírnak az emléke előtt tisztelegtek, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.

A koszorúzást és megemlékezést a nagyváradi önkormányzat nem akarta engedélyezni, bizonyára úgy vélték, a Nagyváradi Ősz fesztivál programjaiban nincs keresnivalója ennek. Ezért a szervezők, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete és az RMDSZ Bihar megyei szervezete csak többnapos vita és utánajárás révén tudta kiharcolni, hogy a koszorúzást végül is engedélyezzék. Más kérdés persze, vajon az önkormányzat szervezte belvárosi bulikra, a különféle rendezvényekre hány százan, ezren mentek át sietve az említett hídon, és vajon hány átkelőnek jutott eszébe, hogy ez a híd azért áll a mai napig a város központjában, mert 1944-ben tizenkét bátor magyar ember az életét áldozta érte.

A koszorúzáson beszédet mondott Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ Bihar megyei szenátora. Az elhangzott gondolatok egyértelműen arra világítottak rá, hogy bárhogyan akarják egyesek, a váradi magyarságnak nem szabad elfelejtenie azokat a bátor hídőrzőket, akik nem féltek a zsarnok, elnyomó hatalmaktól, s népük, városuk védelme iránt érzett elkötelezettségük erősebb volt az emberi gyengeségnél és a halálfélelemnél. Nem szabad hagyjuk, hogy elhitessék velünk, kevesen vagyunk és úgyis hiábavaló minden próbálkozásunk, hiábavalók emlékezéseink, ugyanis pont ez a céljuk azoknak, akik manapság fel akarják „robbantani” a múltunkkal és jövőnkkel összekapcsoló hídjainkat, hangzott el. A Szent László-templom falán levő márványtáblán (tetszik vagy sem ez egyeseknek) ma is ott olvasható a tizenkét váradi hős neve (Berecki Sándor, Béres Sándor, Boér Péter, Gurzó Imre, Hant Elek, Huszár István, Katona József, Krammer Ferenc, Nagy Gyula, Seres János, Simonovits János, id. Sziki Gyula), és aki hisz Nagyvárad magyar szellemiségében, nem mulasztja el, hogy köszönettel és tisztelettel gondoljon rájuk. A beszédek végén sor került a koszorúzásra, majd Pék Sándor, a Szent László-templom plébánosa mondott áldást az emlékezőkre.

Sz. M.