Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Helyet a koszorúknak!

Olvasom itt a megyei sajtóban a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciójának, illetve Ilie Bolojan polgármesternek a napok óta tartó csörtéjét egy bizonyos szoborcsoport ügyében, amelyet a gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumának tiszteletére (nem a trianoni békeszerződés) kívánnak felállítani a megyeközpont hat helyén.

Mindeközben arról szól a fáma, hogy Kelemen Hunor „levelét megírta” minden megyei szervezetnek és sajtónak, hogy márpedig a magyarok nem fognak miccsezni és sörözni december elsején, bármennyire is elvárná tőlük a többségi nemzet. Kijelentésével adózva Orbán Viktornak az újabb mentelmi jogokért, sőt igyekezve megfelelni a friss szerepkörének is (a Bukarest-Budapest tengely ütközőpontja), mely igencsak kemény és áldatlan próbatételnek bizonyul majd az elkövetkezendő időszakban. Főleg a magas rangú tartalékos román „óbestereknek”, akik nem átallják magukat magyar érdekképviseleti vezetőknek nevezni. Az már szinte közhely, hogy az elmúlt évtizedekben a Gyurcsányék utánfutói voltak, bár ez utóbbit kötve ejteném ki még ma is múlt időben.

Tehát Kelemen szerint a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején, a századikon annál inkább nem. Ám mit ad magyarok Istene, a váradi RMDSZ-frakció katolikusabb akar lenni a pápánál. Mit nekik a megtért, az évtizedes bűnökből ekképpen kimosakodni akaró, (béke)poraiból feltámadó, már-már mélymagyarba forduló Kelemen Hunor üzenete?

Fittyet hányva az elnöki ukázra, Szent László szobrot (rém)álmodnak a centenáriumi szoborcsoportféle műalkotásba. Ha már Kiss Sándor meg Szabó Ödön elbaltázták annak idején, ekképpen szeretnék becsempészni a városalapító ezeréves szent királyt (trójai falovon) a román nemzet százéves váradi múltjába, általa szentesítve groteszk módon a sokak által tévesen emlegetett centenáriumi „államiságot”.

Mondhatnám azt is, a megyei RMDSZ ezúttal is csak önmagát hozta. Vagy az abszolút képzetlen „káderek” üresjáratának lehettünk ezúttal is tanúi, vagy a szociáldemokraták szekértolói szerepének próbáltak városi szinten is megfelelni, amivel nemcsak Bolojan ellenszenvét váltották ki, de a váradi magyarok sem tudják hova tenni a bődületes faramuci ötletet.

Az ember lánya fejében pedig bizarrabbnál bizarrabb dolgok fordulnak meg ilyenkor: tán koszorúzási alibit akartak biztosítani a Cseke-Szabó-Pásztor féle triumvirátusnak, akik ezidáig minden december elsején amúgy is megadták a császárnak, ami a császáré.

De képzeljük csak el, mekkora húzás lehetett volna betömni az okvetetlenkedő magyarok száját egy Szent László szoborral, ami előtt minden december elsején tisztelegni lehetett volna a román nemzeti színű szalaggal átkötött koszorúval. Természetesen a kötelező Markói egyenkalapban.

És még szó sem érhette volna a ház elejét…

Sütő Éva