Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Három cég újítaná a Zöldfa utcát

Jó lóra tett az olasz, trentói Porfido Ed Arte konzorcium, amely még a nagyváradi főtér felújítása során tört be a megyeszékhely köztérrendezési piacára. Az önkormányzat azóta is elhalmozza őket munkával, hiszen egyre több sétálóutcát alakítanak ki a városközpontban, s mindegyiket igyekeznek a főtér stílusához igazítani. Az olasz kőműveseknek így bőven akad dolga.

harom ceg 1

Ennek tükrében a helyi Gavella és Ritmoteh vállalatok az olasz csoportosulással közösen nyújtottak be pályázatot a Zöldfa (ma Vasile Alecsandri) utca felújítására, amelyet a tervek szerint leköveznek és sétálóutcává alakítanak. A váradi polgármesteri hivatal sajtóosztálya hétfőn tudatta hivatalosan, hogy a négymillió eurós munkálat elvégzésére egyedül a fent említett cégcsoport jelentkezett. Ha elnyerik a kivitelezés jogát, a vállalatoknak hat hónap alatt be kell majd fejezniük az utca átalakítását.

Sz. G. T.