Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Harangok

Az érmelléki ember mindig hagyománytisztelő lélek volt, és évszázadokon keresztül olyan szokásokat őrzött, amelyek tán nem is mondanak már semmit a mai nemzedéknek. A mocsár jól tartósít – mondogatta az effajta szokásokra egykoron a dédnagymamám, aki igen hosszú életet kapott ajándékba a Jóistentől. Ölébe pergetve „olvasóját”, egyebek mellett megköszönte ezt napjában többször is a Mindenhatónak.

Délutánonként, ha meg-megszólaltak a harangok, mindig tudta, melyik hív misére vagy istentiszteletre, milyen a hangja a délinek, a vecsernyére kongatónak, de a búsan szóló, temetésre hívó szavát is jól ismerte. Most csak csendítettek a halottnak – mondta olykor, majd az emlékharang fájó bongatására elküldött egy-egy nyugodjon békébent a temetődomb irányába is.

Ám az Érmelléken, ahogy teltek az évtizedek, egyre ritkábban kondulnak az emlékharangok. Főleg az utóbbi években, mert bármennyire is hihetetlen, a gazdasági válság ezekre is „lesújtott”. Hogy némelyik felekezetnél miért számolnak fel többet, mint eddig, azt sehogy se érti Ágnes néni, aki az „idesuram” halálának évfordulójára ezúton szeretett volna méltóképpen emlékezni. De a kis négyszáz lejes nyugdíjból nem futja a hetvenlejes „tisztességre”, így csak az árvácskákat viszi ki a kedves halott sírjára vasárnap. Törölgeti is sűrűn sokat látott öreg szemeit miatta.

Ám ha a temetőbeli lélekharang egyszer megkondul, mindenkinek számot kell adni – még Isten szolgáinak is az Ágnes nénik hetven lejéről…

Sütő Éva