Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Győzelemmel hangoltak a tavaszi idényre

A klubot sújtó gondok ellenére, nem lehet panasz a Nagyváradi Bihar FC labdarúgócsapatára, amely győzelemmel zárta a felkészülést, s bizakodva várja a másodosztályú bajnokság tavaszi idényének kezdetét.

Bizakodásra adhat okot a Bihar FC által mutatott játék

Bizakodásra adhat okot a Bihar FC által mutatott játék

Szombaton délelőtt, a harmadosztályban szereplő Fugyivásárhelyi SK volt a piros-kékek ellenfele. A találkozóra a motorul pályán került sor, s a vártnál simább váradi sikert hozott. A hazaiak már a második perceben vezetést szereztek Cigan góljával, majd a szünetig Ember és Andor (mindketten a fugyivásárhelyi csapattól érkeztek az év elején) növelte a különbséget. A térfélcserét követően büntetőt hibáztak a vendégek (Ovidiu Popa a felső lécet találta el), majd Lascu révén szépítettek, de a végén visszaállt a háromgólos különbség, Sorin szabadrúgásból lőtt góljával (4-1).

„Örülök a látottaknak, főképp a játékosok küzdeni akarásának. Ezúttal a helyzetkihasználással sem volt gond, persze a hét folyamán komoly hangsúlyt helyeztünk a befejezésekre. Fizikailag is jó formában van a csapat, s szerencsére sérülések sem hátráltatják a munkát. Optimista vagyok, ami a csapatot illeti. Benn tudunk maradni a másodosztályban, sajnos nemcsak a saját kezünkben van a sorsunk. Kérdéses, mi lesz a klubbal. Ha folytatni tudjuk, mi készen állunk” – mondta a meccs végén Călin Cheregi, a Bihar FC vezetőedzője.

Nagyváradi Bihar FC–Fugyivásárhelyi SK 4-1 (3-0). Gólszerzők: Cr. Cigan (2.), Ember (19.), Cr. Andor (45.), Sorian (82.), illetve Lascu (72.). A Bihar FC összeállítása: Sălăjan (52., Fildan) – Mihuț (65., Lőrincz), Bactăr (65., V. Petricău), Fl. Lazăr (73., Sas), Letan – Fl. Pop (65., Ludușan), Țoca (65., Sorian), I. Cuc (46., Haș), Cr. Andor (65., I. Ban) – Ember (65., S. Mune) – Cr. Cigan (65., Lukács Zs.). Edzők: Călin Cheregi és Lucian Ciocan. A vásárhelyi csapat összeállítása: Hava (60., Deac) – Turcan (73., A. Petricău), Pintea (83., Buz), Lavrincsik, Hering (73., C. Chiș) – Magda (68., Selegean), Ov. Popa – Hosu (60., Hosu), Trip (52., Lascu), Costea – Sorin Ban (65., Sergiu Ban). Edző: Kovács Rudolf. Játékvezető: Radu Bitea, segítői: Nicolae Tătar și Ionuț Cheregi (mindannyian váradiak)

A Bihar FC hét barátságos mérkőzést játszott idén, a mérleg öt győzelem, egy döntetlen és egyetlen vereség. A váradiak húsz gólt lőttek és hetet kaptak a felkészülési találkozókon. A visszavágók első idei fordulójában