Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Győzelemmel búcsúztak az óévtől a kosárlabdázók

Végig szoros, emellett fordulatokban gazdag meccsen győzött a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata a 2016-és év utolsó „fellépésén”. Holnap este már a Bajnokok Ligájában bizonyíthat a román bajnok.

Achim elégedetlen volt a támadójátékkal

Achim elégedetlen volt a támadójátékkal

A szebeniek elleni évzáró nem ígérkezett könnyűnek a váradiak számára, már csak azért sem, mert a vendégcsapat mérlege jobb volt a körös-partiakénál, és a tabellán is előkelőbb helyen álltak a VSK-nál. A találkozót a vendégek kezdték jobban, és az első negyed végén két pont előnyük volt (20–18). A nagyszünetig sikerült fordítaniuk a hazaiaknak, akik kétpontos fór birtokában vonultak az öltözőbe (36–34) a kevés pontot hozó meccsen. A térfélcserét követően főként a VSK irányította a játékot, és bár a zárónegyedben szebeni vezetéssel (49–48) vágtak neki a csapatok, a vége a váradiaké volt, akiknek sikerült három pontot (66–63) megőrizniük előnyükből, így megszerezték hetedik győzelmüket a bajnokságban. A szebenieknek ez volt az ötödik vereségük, emellett nyolc győzelmük van. Váradi részről a 21 pontot (a záronegyedben 11 pontot dobott) szerző Martin Zeno és a beálló Sean Denison (12 pont) játékát értékelte tapssal a váradi közönség.

 

Edzői mérleg

„Sikerült győzelemmel zárnunk a 2016-os évet, és örömünket csak fokozza, hogy saját közönségünket örvendezettük meg szilveszter előtt egy nappal. Kemény csata volt egy nagyon jó képességű csapat ellen, és bár a győzelemmel elégedett vagyok, a dobott pontok számával koránt sem. Már csak azért se, mert nemcsak a bajnokságban, hanem a nemzetközi porondon is gyengélkedünk ezen a téren” – nyilatkozta Cristian Achim, a VSK edzője, aki elismerte, csapata komoly terhelésnek volt kitéve december hónap folyamán, amikor majdnem háromnaponta lépett pályára, ráadásul komoly távolságokat kellett megtennie az idegenbeli BL-meccskre. „Minden nehézség és a felmerülő problémák ellenére örömmel nyugtázzuk, hogy a 2016-os volt az eddigi legjobb esztendő a VSK történetében. Bajnokok lettünk és kupadöntőt játszottunk, bekerültünk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ez utóbbi komoly fegyvertény. Szóval a pohár teli fele jóval nagyobb, mint az, amelyik üres, ebből kell erőt merítenünk a folytatásra. Büszkén vagyok tagja annak a nagy családnak, amely a VSK körül kialakult” – tette hozzá a váradi csapat szakvezetője.

Győzelemmel búcsúztak az óévtől és kedvenceiktől a váradi szurkolók

Győzelemmel búcsúztak az óévtől és kedvenceiktől a váradi szurkolók

 

Statisztika

Nagyváradi VSK-ESK–Nagyszebeni ESK 66–63 (18–20, 18–14, 12–15,18–14). Antonio Alexe Sportcsarnok, 1700 néző. A VSK pontszerzői: Martin Zeno 21, Sean Denison 12, Branko Mirkovics 8, Uros Lucsics 7, Muhamed Pasalic 6, Titus Nicoară 5, Bogdan Nicolescu 4, Bogdan Ţîbîrnă 3. Edző: Cristian Achim, segítője: Milan Mitrovics. Az ESK pontszerzői: Bogdan Popescu 18, Igor Mijajlovics 13, Kevin Hardy 9, Boris Lalovics 9, Christopher Cooper 8, Marcel Davis 6.

Játékvezetők: Laurenţiu Grigoraş, Mircea Şerban, Şerban Raşoga. Szövetségi megfigyelő: Doru Vinaşi.

Denison és...

Denison és…

 

Eredmények

A román férfi élvonal 14. fordulójának további eredményei: Craiovai SCMU–Temesvári KK 77–83, Galaci Phoenix–Nagybányai Olimpic 102–57, Kolozsvári UBT–Marosvásárhelyi ABC 89–104, Bukaresti Dinamo–Piteşti-i BCMU 64–72. A bajnokságban legközelebb január 7-én, szombaton lépnek pályára a váradiak, akik Nagybányára látogatnak. A 15. forduló további találkozói: Nagyszeben–Galac, Kolozsvár–Piteşti, Marovásárhely–Dinamo, Temesvár–Steaua.

Zeno volt a bajnokcsapat két húzóembere

Zeno volt a bajnokcsapat két húzóembere

Holnap BL-meccs

Szusszanásnyi ideje maradt csak a VSK-nak, hogy kipihenje a 2016-os év fáradalmait, és újult erővel vágjon neki az idei esztendőnek, amelynek első felében két fronton, a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában kell helyt állnia az együttesnek. Holnap 19.30 órától ismét pályára lép Cristian Achim együttese, amely a Bajnokok Ligája B csoportjának éllovasát, a francia Le Mans Sarthe együttesét látja vendégül a váradi Antonio Alexe Sportcsarnokban. A találkozóra a már megszokott módon, az interneten (eventbook.com) lehet jegyet vásárolni, de amennyiben nem minden belépő talál gazdára, akkor holnap 18 órától a sportcsarnok jegypénztárainál értékesítik a megmaradtak.

Saját közönsége előtt zárja az évet a bajnok kosárlabdacsapat

Saját közönsége előtt zárja az évet a bajnok kosárlabdacsapat

 

A román bajnokság állása
1. Steaua 12 11 1 1065–894 23
2. Kolozsvár 12 10 2 1043–930 22
3. Szeben 13 8 5 1040–976 22
4. Piteşti 13 8 5 989–942 21
5. Nagyvárad 13 7 6 977–916 20
6. Vásárhely 13 7 6 1031–1000 20
7. Temesvár 13 7 6 1017–993 20
8. Galac 13 5 8 997–1019 18
9. Craiova 13 4 9 967–1021 17
10. Nagybánya 13 1 12 849–1203 14
11. Dinamo 12 2 10 881–962 14